New Age vallás a keresztény hit mérlegén

Az előadás sorozat folytatódik Miskolcon.

 

 

New Age a keresztény hit mérlegén

Január 30-án este 19.00-kor kezdődik a 6 részből álló előadás sorozat. Helyszín: Miskolci Minorita Plébánia

I. Beszippant a New Age - 15. Hogyan nem lettem keresztény

A honlapon lévő minden cikk szerzői jog védelme alatt áll. Másolni, máshol megosztani csak engedéllyel lehet. Engedély kérése itt: goldiesimon.chr@gmail.com

Goldie Simon - A világosság angyala

I. Beszippant a New Age (Tanítók, guruk, mesterek vonzásában)

15. Hogyan nem lettem keresztény

A fényadó beavatásom után nem fértem a bőrömbe, és minden lehetőséget kihasználtam, hogy az első huszonegy napon minden nap adjak fényt. Adtam is boldog-boldogtalannak. Nekem mindegy volt, hogy kéri vagy sem. Reggelente Pistit és a gyerekeket is azzal ébresztettem, hogy kezemet feléjük tartva árasztottam beléjük a mindenség szívének szeretetét. Néhány nap után Misike rendszeresen a paplan alá bújt, amikor beléptem a szobájába, Nórika pedig olyat tett, amilyet addig soha: már előttem fölkelt és magára zárta a fürdőszoba ajtót. Pisti volt a legelnézőbb velem szemben, ő csak az újságot tartotta maga elé, ha borúsabb napokon reggelizés közben eszembe jutott, hogy árasszak rá egy kis fényt. A nagy szeretet-energiából jutott Dinikének és Fricikének is, elvégre ők is családunk megbecsült tagjai voltak. Fényt adtam a szobanövényeknek, a kertben a tujáknak és a babnak is. Ha boltba mentem, ott is adtam néhány embernek, akiről úgy gondoltam, hogy szüksége van rá, és mindenképp adtam annak, akit energiavámpírnak gondoltam. Kicsit furcsán néztek rám, amikor feléjük tartottam a tenyeremet, volt, aki félénken visszaintett. Lehet, hogy félreértettek? Egy biztos, állandóan a felfokozott szeretet állapotában égtem. Mindenkit szerettem, még a pókokat is, ezért aztán hamarosan minden sarokban díszelgett egy-egy csodás szövésű pókháló. Ennek Nórika nem örült, és az apjával kitakaríttatta a szobájából az összeset. Viszonzásul kapott tőlem fényt, hogy benne is több legyen a szeretet. Sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy minél több szeretetet-fényt akartam adni, annál fagyosabb lett irányomban a családom.

         Voltak azonban, akik hálásan fogadták a fényt, méghozzá a betegek. A keddet kijelöltem ingyenes fényadó napnak, és az eredmény minden elképzelésemet felülmúlta. Tódultak az emberek. Fárasztó volt, de egyvalamit leszűrtem az ingyenes napokból, mégpedig azt, hogy az emberek ki vannak éhezve a szeretetre, arra, hogy meghallgassák őket, hogy teljesen önzetlenül figyeljen rájuk valaki. Ezeknek az ingyenes napoknak az is lett a következménye, hogy sokan bejelentkeztek hozzám a fizetős kezelésekre is. Pisti kénytelen-kelletlen beismerte, hogy ez nem is olyan nagy butaság. Pedig én tényleg nem azért kezdtem el, hogy még többet keressek. A karmám sem izgatott már, mert olvastam egy könyvben, hogy vannak magas szintű lelkek, akik mások rossz karmáját átvállalják. Ki tudja, talán én is ilyen vagyok? Mindenesetre reméltem.

         A betegeken kívül kezdtek megkeresni mindenféle emberek, akik valamilyen módon kötődtek a természetgyó-gyászathoz. Egyszer bejött hozzám egy városunkban élő orosz nő, nevezzük csak Alinának. Elmondta, hogy őt elrabolták és megjelölték az UFO-k. Meg is mutatta a lábszárán a három szeplőt, ami háromszöget formázott. Jöttek emberek, akik reinkarnációs múltjukkal dicsekedtek. Én sosem hittem volna, hogy ennyi Amenhotep, Tutanhamon, Buddha, Szent Ferenc, Szent Klára és Szent Erzsébet él a világon egyidőben. Megkeresett egy reiki mester is, aki felajánlotta, hogy beavat engem a mester-tanár fokozatba. Mondtam neki, hogy nekem még az alap II. fok sincs meg, de azt felelte, nem akadály, ha van másfél millió forintom. Sajnos nem volt, pedig milyen jó lett volna. Próbáltam rábeszélni Pistit, hogy vegyünk fel kölcsönt, de határozottan nemet mondott, és ebben hajthatatlan volt. Jártak még nálam gyógynövény szakértők, médiumok és jósok is, egyszóval igen nagy volt a jövés-menés. Többnyire balesetmentesen zajlott az élet, egyszer adódott csak probléma, amikor meglátogatott Jenő bácsi, a nagy ingavirtuóz. Amikor beengedtem a kapun, azonnal megragadta a kezemet, hogy amúgy úriemberesen megcsókolja, de én elrántottam tőle, mire ő újra elkapta. Dinike, aki egyébként senkit sem bántott soha, morogva ráugrott Jenő bácsira és alaposan fölkente őt a falra. Kutyusom két mellső lába a szerencsétlen Jenő bácsi vállán, közben nyálát bőségesen fröcsögve a halálra vált öreg arcába ugatott. Rászóltam (a kutyára), közben pillantásom automatikusan Jenő bácsi nadrágjára esett, és nagyon reméltem, hogy nem pisilt be ijedtében. Fellélegeztem, amikor láttam, hogy nincs komoly baj, és még testi sérüléseket sem szenvedett. Az idegei, nos, azokért nem mertem volna garanciát vállalni. Szegény még a kezében tartott ingát is elfelejtette lóbálni, csak úgy iszkolt befelé a házba, míg Dinike bűnbánó ábrázattal lefeküdt a földre. Azóta sem tudtam megfejteni, vajon mi hozta ki a sodrából. Persze, ha jól belegondolok, bennem is megjelent az agresszió, akárhányszor csak rágondoltam az öregre, főleg amióta Katinál alaposan mellélőtt a diagnózissal. Lehet, hogy a kutyának inga sem kell, hogy megérezze, ha valami nincs rendben?

         Tettem ugyebár egy fogadalmat a Fényadó tanfolyamon, még pedig, hogy szerzek egy Bibliát. Anyósom adott is egyet, sőt, saját bevallása szerint nagyon boldog volt, hogy végre rászántam magamat. Én is nagyon boldog voltam, egészen addig a pillanatig, amíg bele nem olvastam a híres könyvbe. Csak úgy, találomra kinyitottam, és erre a szövegre esett a pillantásom: „És lőn az Úrnak szava énhozzám, mondván: Embernek fia! pártos ház közepette lakol, kiknek szemeik vannak a látásra, de nem látnak, füleik vannak a hallásra, de nem hallanak, mert ők pártos ház. És te, embernek fia, készíts magadnak vándorútra való eszközöket, és vándorolj ki nappal szemeik előtt, és vándorolj ki helyedről más helyre szemök láttára; talán meglátják! Mert ők pártos ház. És vidd ki eszközeidet, úgy, mint vándorútra való eszközöket, nappal szemök láttára, te pedig menj ki estve szemök láttára, úgy ahogy a vándorok szoktak. Szemök láttára lyukaszd át a falat, és azon át vidd ki. Szemök láttára emeld válladra, a sötétben vidd ki, orcádat fedd be, hogy ne lásd a földet, mert csodajelül rendeltelek az Izráel házának.”

         Mi? Egy kukkot sem értettem. Olyan volt, mintha hottentottául írták volna, vagy bantuul, teljesen mindegy. Aztán rájöttem (miután felrémlett még a suliból a Halotti beszéd és az Ómagyar Mária siralom emléke), hogy csupán csak régies magyar szöveg ez, és nem valamiféle idegen nyelv. Mindenesetre ennyi elég is volt ahhoz, hogy bezárjam, és a könyvespolc legmélyére süllyesszem. Ki az ördögnek van arra ideje, hogy szótárral olvasson magyar szöveget, nem igaz? És nem is olyan sokára rájöttem, milyen okos döntés volt, hogy talonba tettem azt a könyvet.

         Elmentem egy előadásra, ahol az előadó az emberi élet célját boncolgatta. Ott legnagyobb meglepetésemre a Bibliáról is szó volt. Rendkívül érdekes dolgokat tudtam meg róla, többek között azt is, hogy ez a könyv eredetileg egyáltalán nem ilyen volt. Először is Nagy Konstantin császár felesége, Theodora császárné intézte el, hogy kivegyék belőle a reinkarnációról szóló részeket. Ezt a kivágást azért rendelte, mert olyan sok bűnt követett el, hogy semmi kedve nem volt az újraszületéshez. Talán attól félt, hogy következő életében rabszolgaként vagy valami még rosszabb, esetleg valamilyen állatként kell élnie. Mivel a Biblia egyértelműen tanította, hogy márpedig reinkarnáció van, ezért aztán szépen kitöröltette az erről szóló tanítást, hogy ne kelljen vele állandóan szembesülnie. Jó kis struccpolitika, nem igaz? Ha a homokba dugom a fejem, akkor már nem is létezik körülöttem semmi. A császárnén kívül még sokan mások is kivettek a Bibliából, vagy éppen ellenkezőleg, beletoldottak  részeket, mindig aszerint, ahogy az aktuális politikai vagy egyházi érdek megkívánta. Az egész könyv tehát egy hamisítvány, amely az emberek elbutítását, az igazság eltitkolását, vagyis az egyház és a papok hatalmát szolgálja. Az igazi tudás rejtve van az avatatlan szemek elől, ahhoz csakis a beavatottak juthatnak hozzá. A beavatás útja pedig nem más, mint az ezotéria, vagyis a befelé, önmagunkba vezető út, amelynek a végén felfedezhetjük, hogy nem létezik egy rajtunk kívül álló isten, mert mi magunk vagyunk az istenek. Előadását Apollón delphoi jósdájának feliratával zárta: "Gnóthi szeauton" - Ismerd meg önmagadat!

Már megint újabb módon varázsolt el az a másik világ, amelybe nem is olyan régen csöppentem, és amelyről sokáig mit sem tudtam. Szinte beleborzongtam abba a rengeteg titkos információba, amelyhez hozzájutottam e világ által. Megelégedéssel töltött el a tudat, hogy én szerencsére beavatott vagyok, és hozzájuthatok a titokhoz, amelytől az életem és a karmám függ. Fura módon, éppen ez idő tájt történt, hogy Pistim egy református lelkész zongoráján dolgozott (merthogy ő ilyesmivel foglalkozik), és munka közben kedélyesen elbeszélgettek mindenféléről. Többek között rólam is szó esett. Hazatérve drága férjem elmesélte, mi mindenről cseréltek eszmét, majd előállt az illető lelkész üzenetével, amit személyesen nekem küldött. Az üzenet lényege az volt, hogy én bizony nagyon rossz dolgokat csinálok, és jó lenne, ha olvasnám a Bibliát, és ő szívesen elbeszélgetne velem mindenről. Természetesen tudtam, hogy a református az egy vallás, elvégre Pisti családja, és maga Pisti is az volt. Ezért is kellett nekünk református esküvő,  a gyermekeinknek pedig keresztelő. A helyzet azonban úgy állt, hogy a vallásról mi sohasem beszélgettünk, igazából azt sem tudtam, miről szól, eszik-e vagy isszák. Hiszi vagy sem, kedves Olvasó, de úgy esküdtem és úgy engedtem a gyermekeimet a keresztvíz alá, majd később konfirmációhoz, hogy azt sem tudtam, mit jelentenek ezek a dolgok. Bevallom, nem is érdekelt, csupán anyósomék és a férjem nagyijának a kedvéért történt minden. És akkor itt volt ez az előadás a Bibliáról. A lelkész a legrosszabb pillanatban kopogott az „ajtómon”. Csípőből visszautasítottam.

            Csak nem képzeli, hogy bibliahamisítók és csalók prédája leszek? – háborogtam Pistinek. – Neki is meg kellene hallgatnia ezt az előadást, hogy ráébredjen, milyen csaláson alapszik a hite. Milyen szerencsém van, gondoltam, hogy én nem vagyok megkeresztelve, meg templomba sem kellett járnom, leszámítva, amikor kicsi gyermekként nagymamám elvitt magával, de arra csak halványan emlékszem. Amiben én hiszek, abból legalább nem fogok kiábrándulni, mert addig megyek, amíg meg nem ismerem a teljes igazságot.

Már minden gondolatomat, cselekedetemet átszőtte ennek az igazságnak a keresése. Így pottyantam be egy előadásra, amely egy indiai mesterről szólt, illetve az ő tanítványi körébe kívántak toborozni embereket. Sri Chinmoy Indiában született. Krisna, Buddha és más spirituális mesterek tanításain nőtt fel. Születése előtt édesanyja Krisnához imádkozott, hogy különleges gyermeke lehessen. Chinmoy bátyjának többször volt olyan álma, hogy édesanyja egy nagyon magasrendű spirituális léleknek fog életet adni. Szülei halálát követően, a 12 éves Chinmoy belépett egy asramba (spirituális közösség), és élete következő húsz évét itt töltötte spirituális gyakorlással, meditációval. Már tizenévesen mély belső tapasztalatokra tett szert, és elérte a megvilágosodás legmagasabb fokát, melyet Indiában nirvikalpa szamádhinak neveznek. Ez azt jelenti, hogy nem csak érezzük az Üdvösséget, hanem mi magunk válunk Üdvösséggé. A Mester 1964-ben, egy belső parancsnak engedelmeskedve érkezett Nyugatra, és New York-ban telepedett le. Széles látókörű emberként a Bibliát is tanulmányozta. Észrevette, hogy Krisztus tanítása és az indiai mesterek tanítása ugyanaz. Szerinte ez azért van, mert Isten Igazság és Szeretet, az Igazság és a Szeretet pedig egyetemes.

         A Mester azt tanítja, hogy mindannyian keresők vagyunk, és a célunk ugyanaz: belső békét, fényt és örömöt elérni, elválaszthatatlanul eggyé válni Forrásunkkal, és valódi elégedettséggel teli életet élni – beszélt az előadónk, Sri Chinmoy egy bécsi tanítványa, akit én csak Fogásznak neveztem el, mert eredetileg fogorvos volt. – Örömben élni annyi, mint belső életet élni. Ez az élet vezet az önmegvalósításhoz. Az önmegvalósítás isten-megvalósítás, mivel isten nem más, mint a mindannyiunkban mélyen ott rejlő, felfedezésre és feltárásra váró isteniség. Istent úgy is említhetjük, mint a Belső Vezetőt vagy a Legfelsőbb Urat. De bármelyik fogalmat használjuk is, a bennünk rejlő legmagasabbat értjük rajta, ami spirituális keresésünk végső célja.

         Aha! Hirtelen kigyulladt az a bizonyos fény a fejemben, ami Einsteinből is kiváltotta a „heurékát”. Most értettem meg a befelé vezető utat, az agykontroll Legmagasabb Rendű Intelligenciáját, az extraszensz tudatalattiját vagy felettijét. Szóval ez az igazság, hogy én magam vagyok isten, tehát a Delphoi jósda felirata - „Ismerd meg önmagad” - igaz. Vagyis, ha magamat megismerem, istent is ismerem, hiszen az én magam vagyok. Ez csodálatos felfedezés!

         Fogász folytatta a tanításunkat. Elmondta, hogy ember és isten örökké egyek. Az ember, istenhez hasonlóan végtelen, isten pedig az emberhez hasonlóan véges. Ember és isten között nincs szakadék. Az ember a holnap Istene, Isten a tegnap és a ma embere. Isten éppúgy létezik a Földön, mint ahogy a Mennyben is. Ő itt, ott és mindenütt jelen van. Minden emberi lénynek megvan a saját istene. Egyetlen emberi lény sincs, aki isten nélkül lenne. A tökéletes ateista nem hisz istenben, de hisz egy bizonyos eszmében, és ez az eszme nem más, mint maga isten.

         Ennél az utóbbi mondatnál kissé leragadtam. Nem értettem, hogy most akkor én vagyok az isten, vagy egy eszme, amiben hiszek? Az ateista, annak ellenére, hogy nem hisz istenben, mégiscsak benne kell, hogy legyen, ha mindenki önmaga az isten. Ha viszont mindenki isten, akkor miért kell belekeverni az eszmét? Erősen reméltem, hogy hamarosan kitisztul és világos lesz minden, mert ebben a pillanatban sűrű káosz uralkodott a fejemben.

         Fogász beszélt még az életről, a jógáról és a reinkarnációról is. Elmondta, hogy a reinkarnáció azt üzeni nekünk, hogy nem a semmiből jöttünk. Jelenlegi helyzetünk annak a következménye, hogy milyenre formáltuk magunkat a múltunkban. Ma a korábbi inkarnációink következményei vagyunk. Ahhoz, hogy jó inkarnációnk legyen, tudnunk kell, hogy életünknek két valósága van: exoterikus és ezoterikus. Az exoterikus valóság a külső világgal foglalkozik, amely vágyainkat táplálva próbál beteljesülni, az ezoterikus vagy belső valóság pedig a vágyak legyőzésében talál beteljesülést. Ezen a belső úton segít bennünket a jóga. Minden emberi lény, kivétel nélkül, alkalmas a jógára. A jóga önmagunk legyőzése. Önmagunk legyőzése pedig isten-megvalósítás. Aki a jógát gyakorolja, két dolgot tesz egyszerre: leegyszerűsíti egész életét, és szabad bejárást nyer az istenihez.

Ez egy csodálatos előadás volt, mondhatnám úgy is, megalapozta a világnézetemet, amely addig igencsak képlékeny állapotban leledzett. Az kissé meglepett, hogy Srí Chinmoy a Bibliáról jó véleménnyel volt, de nem nagyon foglalkoztam vele, hisz ezen kívül is rengeteg érdekes dolgot hallottam. Csak annyit kellett még eldöntenem, hogy buddhista vagy hindu legyek, Buddhát vagy Krsnát kövessem? Vagy egyszerre mindkettőt? Nekem mindkettő nagyon tetszett, hiszen nem hallottam még máshol logikusabb magyarázatot az életre, a halálra és a szenvedésre, mint ebben a két vallásban vagy filozófiában.

Újabb előadás segített dönteni. Egy úgynevezett Krisna-tudatú férfi tartotta, aki elmondta, hogy vallásuk alapját az összefoglalóan védikus írásoknak nevezett könyvek képezik, melyeket kinyilatkoztatott, az emberi tudás felett álló, tévedhetetlen tudásgyűjteményként fogadunk el. Ezek közül legismertebbek a  Bhagavad-gíta, a Védák és az upanisadok. Igaza volt, ezekről én is hallottam. Elmondta még, hogy vallásuk egyistenhívő. Istent ugyanakkor sokféle néven lehet szólítani, ezek közül a legbensőségesebbnek a Krisna nevet tekintik, bár elfogadják, hogy ugyanezt a Legfelsőbb Lényt mind a hinduizmuson, mind más vallásokon belül másféleképpen is nevezik. Krisna az Istenség Legfelsőbb Személyisége, ugyanaz az Isten, akit minden monoteista vallás mint a világmindenség eredetét, mindentudó és mindenható lényt tisztel. A Legfelsőbb Személy örök, rendkívül vonzó lelki formával és tulajdonságokkal rendelkezik, és a teremtetlen, örökké létező lelki világban él, az Ő örök szerves részét képező, ám önálló egyéniséggel rendelkező társaival, a parányi lelkekkel együtt. A parányi lelkek a lelki világban Krisna örömteli odaadó szolgálatát végzik, ám szabadságukban áll felfüggeszteni ezt a szolgálatot, és elfordulni a Legfelsőbb Lénytől. Ezen önzővé váló lelkek számára teremtette Krisna az anyagi világot, mint saját alsóbbrendű, anyagi energiájának megnyilvánulását.

         Próbáltam elképzelni a hallottakat. Van tehát egy Legfőbb Lény, aki Krisna, és ő parányi kis részecskékből, lelkekből áll, akik egyúttal önálló egyéniséggel is rendelkeznek. Ez olyan lehet, mintha a testemet alkotó sejtek is mind egy-egy önálló lény lennének? Azért ez elég durva kép! Arról nem is szólva, hogy mi lenne velem, ha a sejtjeim fognák magukat, önállósodnának és elmennének valahova messzire. Mi maradna akkor belőlem? Mi marad a Legfőbb Lényből, ha mindenki otthagyja és elmegy a Földre lakni?

         Az előadó azzal folytatta, hogy elmondta, mi lesz az anyagi világba került lelkek sorsa. 8 400 000 (tetszenek érteni? Nyolcmillió-négyszázezer!) féle testet kaphatnak vágyaik és tetteik következményeképpen. Így hosszasan vándorolnak az anyagi világon belül. Az emberi test különleges lehetőséget biztosít számukra a lelki felemelkedésre, ugyanakkor tetteik következtében kedvezőtlenebb helyzetbe is kerülhetnek. Az erkölcsös viselkedés szabályainak megtartása segíti őket a tisztulásban: a húsmentes táplálkozás, a szerencsejáték és a kábító-, mámorítószerek kerülése, valamint a csak gyereknemzés céljából gyakorolt nemi élet. A lelki tökéletesedést pedig a Haré Krisna mantra rendszeres éneklése, ismétlése biztosítja. Az emberi élet végső célja, hogy megtisztuljunk az önzés, a kéjvágy, a mohóság, a düh rossz tulajdonságaitól, és újraélesszük tiszta szeretetünket Srí Krisna iránt. Ha a lélek élete végére eléri ezt az állapotot, akkor teste elhagyásakor hazatér a lelki világba, vissza Istenhez. Addig azonban vándorolnia kell testből-testbe.

         A lélekvándorlás azt jelenti, hogy az anyagtalan lélekszikra életről életre lecseréli anyagi testeit: leveti az addigi, öreg, elhasználódott testet, és újat fogad el helyette. A test tulajdonképpen már az élet folyamán is állandóan változik, míg a lélek ugyanaz marad. A halálkor nem történik más, mint hogy a változatlan lélek egy másik testbe költözik. A lélekvándorlás körforgásában minden élőlény részt vesz: a növények, az állatok és az emberek is. A lélek az anyagba zuhanásakor először magasrendű testet kap, ám ha ezt anyagi vágyai beteljesítésére használja, akkor lezuhan a legalacsonyabb létformába, egy egysejtű testébe. Kilencszázezer típusú vízi élőlény, kétmillió növényfaj, egymillió-egyszázezerféle rovar és puhatestű, egymillióféle madárfaj, hárommillióféle négylábú, és négyszázezerféle emberi faj létezik. A leesett lélek az egyszerűbb testekből fokozatosan, egyesével halad a magasabb szintek felé. Ennek az automatikus lelki emelkedésnek a csúcsán emberi testhez jut. Ha azonban valaki viselkedésében, értékrendjében, táplálkozásában állatias elveket követett, akkor ennek hatására a következő életében állati testet kap. Ha pedig valaki élete során elkövetett tetteivel arra szolgál rá, akkor következő életében növényi testbe is kerülhet. A lélek azonban meg is őrizheti emberi formáját, ha megfelelően tiszta életet élt, törekedett a szellemi fejlődésre, még ha nem is ért el tökéletességet ebben a próbálkozásában.

         Elborzadtam. Lehet, hogy a következő életemben egysejtű leszek? Vagy giliszta? Te jó ég! Erről máshol nem volt szó. A sok ember közül, akikkel beszéltem, és akik már tisztában voltak előző életeikkel, egyik sem említette, hogy zöldség vagy mondjuk ebihal lett volna, mindenki magas rangú papként, uralkodóként vagy valamilyen szentként élt. Bevallom, megijesztett a dolog, mert semmi kedvem sem volt hozzá, hogy mezei katángként vagy éppen tyúkként szülessek újra. Hogy belőlem készítsék a húslevest? Még csak az kéne! Úgy látszik, voltak azért többen is, akik nem jártak még reinkarnációs utazáson, mert egy nő megkérdezte:

         Miért nem emlékszünk a korábbi életeinkre?

         Azért - felelte az előadó -, mert ez akadályozna bennünket abban, hogy a jelenlegi helyzetünknek megfelelően cselekedjünk. Tudat alatt sok információ megőrződhet bennünk korábbi születéseinkből, de ezeket az újabb születés alkalmával elfelejtjük. Léteznek ugyan olyan emberek, akik képesek visszaemlékezni előző életükre vagy életeikre, ez azonban nagyon ritka, és az ilyen beszámolók hitelessége nehezen ellenőrizhető. A lélekvándorlás legfőbb bizonyítéka számunkra nem ez, hanem a szentírások kijelentései.

         Hoppá! Eddig is gyanakodtam a sok Szent Ferencre meg Amenhotepre, és most itt volt a bizonyíték, hogy ezek nem is igaziak! Sok mindenben tisztábban láttam, aminek nagyon örültem. Azt is tudtam már, hogy nem akarok Krisna hívő lenni, főként azért, mert utáltam volna azt hinni, hogy esetleg cserebogárként élem a következő életemet. Abban is biztos voltam, hogy semmiképp sem akarok keresztény lenni, mert egy hazug könyvön alapszik a vallásuk, bármit is mondott róla Sri Chinmoy. Egyelőre úgy nézett ki a dolog, hogy a buddhizmusnak áll a zászló.

Fotó: hu.depositphotos.com

/folyt. köv./

 

 

I. Beszippant a New Age - 14. Szolgálunk és mérünk

A honlapon lévő minden cikk szerzői jog védelme alatt áll. Másolni, máshol megosztani csak engedéllyel lehet. Engedély kérése itt: goldiesimon.chr@gmail.com

Goldie Simon - A világosság angyala

I. Beszippant a New Age (Tanítók, guruk, mesterek vonzásában)

14. Szolgálunk és mérünk – fényt vagy életet

Eljött végre az ingyenes állapotfelmérés napja, melyet a város egyik Művelődési Házában tarthattunk. Izgatottan készültem, hiszen ez egyfajta reklámot is jelentett a Kamarának, és persze minden természetgyógyásznak is, aki ebben részt vett. Természetesen magának a természetgyógyászatnak a köztudatba kerülése is egyik fontos célunk volt.

Szóval a nagy nap reggelén, mialatt gyermekeimnek tízórait csomagoltam éppen, Misike egyáltalán nem megszokott módon ott sertepertélt körülöttem a konyhában. Sejtettem, hogy akar valamit, végül rászóltam, hogy bökje már ki. Nagy sóhajtozások és nyögések kíséretében föltette a kérdést, hogy megvarázsolnám-e a matek füzetét.

         Micsoda? – bámultam rá elképedve. – Miért akarod ezt?

Nagy szégyenkezve bevallotta, hogy nem csinálta meg a házit, és mivel ez már nem az első eset, valószínűleg súlyos következményei lesznek, amire majd egy karó emlékeztet engem az ellenőrzőjében.

         Gondolom, belilulhatott a fejem, mire ő gyorsan eszembe juttatta, hogy vigyázzak, nehogy túlontúl felidegesítsem magamat, mert ő nem szeretne még ilyen fiatalon meghalni.

         Már miért halnál meg? – reccsentem rá, de rögtön eszembe is jutott, hogy hiszen én magam mondtam el nekik, hogy Mérnök tanfolyama óta mivel járhat, ha feldühödök. Gyorsan leültem, két kezemet tenyérrel fölfelé a térdemre fektettem, a hüvelyk és mutatóujjammal „o” betűt formáztam, és meditáltam.

         Csak siess, anya azzal a varázslással, mert elkések! – sürgetett a drágalátos fiacskám.

         Vettem még néhány mély levegőt, aztán kézrátétel helyett - nem voltam ugyanis meggyőződve, hogy varázsütésre ott terem a füzetben az a házi feladat - beírtam az ellenőrzőjébe, hogy családi okok miatt nem készült az órára. A biztonság kedvéért még megenergiáztam az egész táskáját, meg őt is, de azért fenéken billentettem, amikor ment kifelé.

Jobban nem is indulhatott volna a nap, dohogtam magamban a Művelődési Ház felé tartva. Rossz kedvem azonban elpárolgott, amikor beléptem a terembe, ahol már nagyban rendezkedtek a természetgyógyászok. Mindenkinek külön asztala volt, ahol az érdeklődőkkel beszélgethetett, illetve a maga módszerével meg is vizsgálhatta őket. Már a meghirdetett időpont előtt gyülekeztek a vendégek. Nem tudom, ki, mire számított, engem meglepetésként ért, hogy milyen sokan eljöttek. Csupán egy nagyon rövid tájékoztatást tartottam a természetgyógyászat mibenlétéről és a Kamara céljairól, majd bemutattam, hogy melyik asztalnál milyen módszerekkel dolgozik a természetgyógyász kolléga. Percekkel később javában zajlott az ingázás, auramérés, talpmasszírozás, tenyérolvasás és a többi.

         Jómagam a talpmasszázson kívül használtam ingát, agykontrollt, extraszensz és intraszensz felmérést valamint irisz-diagnosztikát is. Az érdeklődők elképedve csodálták tudományunkat, amit egy nő így fogalmazott meg:

         Hihetetlen, hogy mindenféle szúrás, vágás, káros röntgensugárzás és egyéb fájdalmas beavatkozás nélkül meg tudják mondani az állapotomról ugyanazt, amit az orvosok.

         Simogatta a hiúságomat a dicséret, naná, hogy simogatta, de azért én óvatos duhaj voltam, és ha valami rendelleneset észleltem, minden esetben javasoltam, hogy keressék fel az orvosukat. Fárasztó délután volt, alig vártam, hogy vége legyen és otthon jól feltöltsem magamat reiki erővel, de mielőtt felállhattam volna az asztaltól, odakísértek hozzám egy zokogó nőt. Kati (ez nem az igazi neve) elcsukló hangon mondta el, hogy Jenő bácsi megingázta, és szemrebbenés nélkül közölte vele, hogy veserákja van, méghozzá súlyos, utolsó stádiumú.

         És mondott még valamit ezen kívül? – tapogatóztam finoman. 

         Igen – szipogott a nő. – Azt mondta, hogy ha elmegyek a rendelőjébe, néhány kezeléssel teljesen meggyógyít.

         Akkor mi a baj? – firtattam tovább, de magamban Jenő bácsit legszívesebben az orránál fogva felfüggesztettem volna a plafonra.

         Kati bevallotta, hogy halálfélelme van, és nem bízik Jenő bácsi gyógyító tudományában. Nehéz szívvel ugyan, de vállaltam, hogy megvizsgálom.  Minden tudásomat bevetettem, a részletekből szintézist alkottam, és közöltem, hogy én nem látok semmi bajt a veséjénél, de hogy teljesen nyugodt lehessen, őt is elküldtem orvoshoz. Nagyon hálás volt, mire végeztünk, a könnyei is elapadtak és reményteli mosollyal köszönt el. Előtte azért elvett az asztalomról egy névjegyet. (Később kiderült, hogy helyesen cselekedtem, mert a vizsgálatok egyértelműen igazolták, hogy a veséjével minden rendben van.)

         No, ha azt hittem, végre befejeztem, akkor tévedtem. Újabb nő állt meg előttem, és szabályszerűen könyörgött, hogy hallgassam meg. Mit tehettem volna? Judit (így neveztem el) sztorija sem volt semmi. Az igazán csinos, valaha szépségversenyt is nyert ötven körüli tanárnőt egy évvel ezelőtt műtötték rosszindulatú emlődaganattal. A kemoterápiától kihullott a haja, állandóan hányt, rosszullétek jöttek rá, de a legnagyobb problémája a félelem volt. Félt, hogy kiújul a baj, esetleg megjelenik a másik mellében is. Ezért aztán elment egy felkapott budapesti természetgyógyászhoz, hogy vizsgálja meg a talpzónáit és mondja meg, hogy van-e máshol is daganata. Dr. V.Z. a csekély (90-es évek!) tizenötezerért tizenöt percen át masszírozta a talpát, majd közölte, hogy bizony, van daganat, és maximum hónapjai lehetnek hátra. Judit megkérdezte, hogy meg tudja-e őt gyógyítani, mire Dr. V.Z. azt felelte: természetesen. Körülbelül húsz talpmasszázs kezeléssel teljesen rendbe tudja hozni, csakhogy hónapokra be van táblázva, nagyon sajnálja. Judit zokogva könyörgött, hiszen - úgy gondolta - az élete múlhat Dr. V.Z.-n, mire a csodagyógyító azt javasolta, hogy hagyja ott az asszisztensénél a telefonszámát, és ha lesz üresedés, majd jelentkezik. Judit összetörten, reménytelenül jött haza, azóta várja a halált. Kérdésemre, hogy volt-e orvosnál, hogy megvizsgáltassa magát, igennel felelt. Csakhogy az orvosok nem találtak semmit.

         Szóval nincs semmi – szögeztem le a tényt. – És tőlem mit vár?

         Nem tudom – ingatta a fejét. – Talán megnézhetne, hogy tényleg van-e daganatom, vagy nincs.

         Hogy megnyugtassam, elvégeztem rajta a szokásos vizsgálatokat, és nem találtam semmit. Ezt el is mondtam neki, de hiába, a Dr. V.Z. által beleültetett félelem makacsul kitartott. Jobb híján felajánlottam neki, hogy ingyen megcsinálom azt a húsz kezelést, utána, ha még mindig ragaszkodik hozzá, elmehet Dr. V.Z.-hez, addigra talán már lesz szabad ideje. Judit könnyes szemmel a nyakamba ugrott, úgy köszönte meg nagy jóságomat. Átfutott ám az agyamon, hogy mi lesz így Judit karmájával - az enyémről már nem is beszélve -, de annyira akartam rajta segíteni, hogy ezt az apró kis zavaró tényezőt sikerült teljesen elsüllyesztenem a tudatalattimban vagy felettimben, egyelőre ez még mindig nem volt teljesen világos előttem.

Felpörögtek az események az életemben. Nem mintha eddig unalmas lett volna, de ettől kezdve nem volt megállás. A gyógyítás és a tanfolyamok mellett alig maradt időm másra. A családomat alig láttam, de mit tehettem volna? Mégiscsak fontosabb a szenvedőkön segíteni, a világ jobbá tételén dolgozni, mint két bosszantó, örökké bajt keverő tinédzsert kordában tartani. Csak hogy értse, kedves Olvasó, miről beszélek, elmondok egy esetet. Egy gyógynövényekről szóló előadásról tartottam éppen hazafelé egy ismerős természetgyógyász társaságában, akinek megígértem, hogy kölcsönadom a bioenergiák alkalmazásáról szóló könyvemet. A házunk előtt állva beszélgettünk, közben becsengettem, hogy megkérjem Nórikát, adja ki a könyvet az ablakon. Nem mindennapi élmény volt, amikor szeretett leányom megjelent az ablakban, és ránk mordult, hogy „mi van?”. Ismerősöm halálra váltan kapott a szívéhez. Nórikám tejfehér arcbőre és a harminc fokos kánikulában viselt fekete, kötött garbója közötti éles kontraszt, no meg a fekete szemceruzával vastagon körülrajzolt hatalmas szeme és feketére festett szája, szóval az egésznek az összhatása eléggé rémisztő lehetett egy olyan ember számára, akinek nem volt kamaszkort elhagyó gyermeke. Méhem gyümölcsének valamennyire még rám is sikerült hatást gyakorolnia, pedig én edzett voltam, ezért valamelyest megértettem a pánikot ismerősöm szemében.  Nagyjából úgy festett, mint aki épp most nézte meg az Ördögűző című filmet, és valószínűleg szent meggyőződése, hogy én vagyok az ördög anyja.  Nem vagyok egy különösebben konfliktuskerülő személyiség, de a gyermekeim meghátrálásra késztettek. Inkább a bogaras betegek, mint a lázadó tinik, ez lett az új jelszavam. Pisti szerencsére kitartott, és ahol én hiányoztam, ő ott volt, így legalább apja volt a gyerekeimnek.

Az ingyenes állapotfelmérő napnak hamarosan jelentkeztek a gyümölcsei. Judit állandó vendégem, később a barátom is lett. Szerencsére az idő engem igazolt, semmi baja nem volt, kivirult és minden tanfolyamra és előadásra eljött velem. Kati is jelentkezett, és nagy örömmel újságolta el, hogy alaposan kivizsgáltatta magát, de semmit sem találtak nála, egészséges mint a makk. Most már csak azt nem tudtam, mit kezdjek Jenő bácsival. Azt minden esetre leszűrtem ebből az egészből, hogy óvatosan kell bánni a természetgyógyászati diagnosztikai módszerekkel, mert nem minden az, aminek látszik. Ebben a meggyőződésemben még inkább megerősített egy neves budapesti reflexológus-természetgyógyász, aki a televízióban beszélt arról, hogyan lehet a lábfej és a talp alapján felmérni egy ember egészségi állapotát. Azt állította, hogy akinek szőrös a nagylábujja, annak már biztosan kivették a manduláját. Elég volt ránéznem a saját nagylábujjamra, hogy megállapítsam, bizony ez nem igaz. Nézze csak meg, kedves Olvasó, önnél bejön-e ez a „szabály”? Ötven százalék az esély, hogy igen, és ugyanennyi, hogy nem. Azért nehogy azt higgyék, ezzel el is ment a kedvem a diagnosztikától! Egyáltalán nem, sőt! Ezután igyekeztem még több módszert megtanulni, hogy biztosabb lehessek magamban. Azt is szilárdan elhatároztam azonban, hogy orvoshoz minden esetben el kell küldenem a betegeket.

Az ingyenes napunk arra is ráirányította a figyelmemet, hogy - karma ide, karma oda - nagyon jó dolog az önzetlenség. Keresni kezdtem, hogy a praxisomba hogyan illeszthetném be ezt az ingyenességet, anélkül, hogy minden keresetemről lemondanék. Csak gondolnom kellett rá, újabb ajtó nyílt meg előttem. Egyik nap felhívott Marika néni, akivel már sok tanfolyamot éltünk át együtt, hogy Budapesten Fényadó tanfolyam lesz, méghozzá beavatással. Fényadás? Azt meg eszik vagy isszák? Vajon gyertyával dolgozunk majd, vagy elemlámpával? El sem tudtam képzelni, mit takar ez a cím, de milyen egy lelkiismeretes természetgyógyász? Minden alkalmat megragad a tanulásra, ha azzal segíthet másokon. Nosza, azonnal jelentkeztem is erre a tanfolyamra.

Sokan voltunk abban a budapesti Művelődési Házban. Az előadó (magamban csak Fehérhajnak neveztem el) szimpatikus, korához nem illően, teljesen ősz hajú középkorú férfi volt. Bemutatkozásában elmondta, hogy hivatásának eredendően a katolikus papi pályát választotta, és a jezsuita szerzetesrendbe is belépett. Később ugyan kilépett és családot alapított, de a fényadás és a tanítás által továbbra is egyfajta papi hivatásnak él, mert az örömhírt sokkal fontosabbnak tartja annál, hogy csak az egyház keretein belül, megkötöttségekkel adja tovább. EA rövid bemutatkozás után rátért a tanfolyam témájára. Hogy megértsük a fényadás mibenlétét, először az élet lényegét foglalta össze.

         A természet – valóság. Egyszerűen – van. Árad. Tanít. Tanít, hogy lenni, élni jó. És szép. Hogy lenni annyi, mint önmagamat ingyen, ajándékként adni. Egy kő, egy virág, egy fa, a naplemente, a Hold, a szellő mindennek és mindenkinek válogatás nélkül van, árasztja önmagát. Nem tud nem lenni, nem tudja nem adni magát, nem tud áradni. Mutatja az utat, a létezés egyetlen útját. A fényadás eszköztelen gyógyítás, melynek központi eleme a szeretet. Mindenkit szeretnünk kell, feltétel nélkül. A fényadás lényege, hogy egy beavatás után én csatornává válok, hogy közvetítsem a fényt az emberek számára. Ez a fény testi-lelki gyógyulást hoz létre. A fényt azonban csak ingyen lehet közvetíteni.

         Máris megfogott engem! Hát nem éppen ezt akartam? Nem éppen ezt kerestem? Önzetlenül adni, segíteni másoknak? Igen, én is kő, virág, naplemente akarok lenni, hogy árasszam magamat másokra. Nem, ez elég hülyén hangzik. Nem magamat akartam árasztani, hanem a fényt. Megelégedéssel vettem tudomásul, hogy itt is lesz beavatás. Abból ugyanis sosem kaphat eleget az ember. Viszont nagyon szerettem volna már megtudni, hogy milyen fényről beszél jóképű tanítónk.

         Fehérhaj nem hagyott sokáig kétségek között bennünket. Elmondta, hogy a fény nem más, mint a Mindenség Szívének élete bennünk. A fényadás tehát ebből következően a Mindenség Szíve életének árasztása a másik ember felé. Hogy miként lehet a mindenségnek szíve, azt elképzelni sem tudtam, ahogyan magát a mindenséget sem. Számomra a mindenség inkább a semmit jelentette, de ebben sem voltam biztos. Tanítónk szerint a fényadás egy vallásoktól független szent dolog. A tanfolyam végén a beavatás során a hallgatókat felkenik a gyógyításra, amelynek jeléül kapnak egy fehér selyemszalagot a nyakukba.
Azt is megtudhattuk, hogy a fényadást, mint módszert, ő találta ki egy sintoista rítus átdolgozásával. Ilyen értelemben ez egy kifejezetten magyar módszer. A Mahikari (Isten fénye), amelyből kifejlesztette, nagyon időigényes és bonyolult rendszer, de hatásában jelentősen nem különbözik a fényadástól.

            A fényadás elsősorban nem gyógyító gyakorlat, sokkal inkább Aurelius Augustinus (azóta már tudom, hogy Szent Ágostonról volt szó) szavaival határoznám meg: – fejezte be az elméleti részt – "Szeress, és tégy, amit akarsz!". A hangsúly a fényadáson, mint az egyetlen érdemes létezési módon volt és van, mert a szeretet gyógyít, és tovább is kell tudnod adni a szeretet.

         Felemelő, magával ragadó volt az egész! Eddig egyetlen tanfolyamon sem éreztem az önzetlenségnek, az adni, áradni akaró szeretetnek ezt a légkörét. Aztán jött a beavatás, ami maga volt a csoda. Felálltunk egymás mellé, hosszú sorban, velünk szemben pedig felsorakoztak a már beavatott fényadók, élükön Fehérhajjal. Először ő, azután a többiek is, sorban a fejünkre tették a kezüket, ezzel mintegy megáldva és fényadóvá fogadva minket. Aki megkapta a beavatást, az szintén rátehette a kezét azoknak a fejére, akik még előtte álltak. Kézzel foghatóan áradt a szeretet a teremben.  Közösen elmondtuk a fényadók imáját. „Köszönöm, hogy VAGY, hogy találkoztunk. Szeretlek. Elfogadlak, akárki vagy, akármilyen vagy. Nem várok Tőled semmit. Nem megváltoztatni akarlak, hanem megváltozni akarok Általad. Köszönöm, hogy léted arra indít, hogy túllépjem felszíni önmagam, és a tolakodó lényegtelenen túl felismerhetem a Benned és bennem lakozó Mindenséget, azt, hogy a Mindenség Szívében egyek vagyunk.”

         Hatalmas élmény volt. Fehérhaj a lelkünkre kötötte, hogy huszonegy napig minden nap adjunk fényt, hogy jól begyakorolhassuk. Adhattunk családtagoknak, munkatársaknak, de lehetett állatoknak, növényeknek is. Volt a régebbi beavatottak között olyan, aki elmesélte, hogy mi mindent tudunk megtenni a fénnyel. Például egy dízelmozdonyból kifogyott az üzemanyag és fénnyel ment el a következő töltőhelyig, vagy egy gépkocsi a következő benzinkútig, vagyis gyakorlatilag minden pótolható, mindent meg lehet oldani vele, ha nincs más. Van egy medálja is a fényadóknak, melyben együtt van az Alfa és az Omega, tehát a kezdet és a vég, vagyis a Mindenség, a medál közepén van egy pont, ami a Mindenség Szívét jelzi, ahonnan a fény árad. Nekünk is ponttá, semmivé kell válnunk ahhoz, hogy minden lehessünk, hogy fényt adhassunk. Akin ilyen medál van, attól bárki kérhet fényt.

         A tanfolyam végén megtudhattuk azt is, hogy Fehérhaj nem csak fényadást tanít, sok egyéb témában is tart előadásokat, például kézfej-elemzésről, illóolajokról, az inga használatáról, valamint bibliai témákról is. Csoda-e, hogy emeletekkel a föld felett lebegve tértem haza? Már a vonaton elhatároztam, hogy heti egy napot a fényadásnak szentelek, amikor is mindenkinek ingyen árasztom a mindenség szívének szeretetét, aki csak eljön és kéri. És még valamit elhatároztam. Utánajárok, mi is konkrétan az a Mindenség szíve, és mindenképp szerzek magamnak egy Bibliát.

/folyt. köv./

I. Beszippant a New Age - 13. Istenek és vámpírok között

A honlapon lévő minden cikk szerzői jog védelme alatt áll. Másolni, máshol megosztani csak engedéllyel lehet. Engedély kérése itt: goldiesimon.chr@gmail.com

Goldie Simon - A világosság angyala

I. Beszippant a New Age (Tanítók, guruk, mesterek vonzásában)

13. Istenek és vámpírok között

Egy valami vigasztalt a sikertelen reinkarnációs utazás miatt, azaz nem valami, hanem valaki. Hinnék-e, hogy ez a valaki éppen drágalátos férjem, Pisti volt? Pedig igen! A tény, hogy nem gúnyolódott, hanem együtt érzőn megölelt, önmagában elég lett volna, de amit mondott, az volt az igazi vigasztalás, ráadásul rendkívüli éleslátásról is tanúskodott.

         Semmi baj! – mondogatta ­–, még biztosan nincs itt az ideje, hogy megtudd, milyen csodálatos, fejlett lélek vagy. Nem olyan régen jársz még ezen az úton.

         Milyen igaz! Elképedve bámultam rá. Ez az én Pistim? Ez biztos? Az nem lehet! Valaki biztos kicserélte. Gyorsan föltettem ennek a lénynek néhány keresztkérdést, amit csak Pisti tudhatott. Ő azonnal rávágta a helyes válaszokat, de azért furcsán nézett rám. Akkor nyugodtam meg végleg, amikor megkérdezte, hogy „ugye több tanfolyam mostanában nem lesz, mert úgy látom, már kezd az agyadra menni?”. Ez az! Ez biztosan ő, sóhajtottam megkönnyebbülten. Persze a kérdésére nem adhattam megnyugtató választ, merthogy várt rám az Extraszensz tanfolyam, amit Körszakáll, a Szövetségből lett Természetgyógyász Kamara országos titkára már korábban megígért.

Meg sem lepődtem, hogy mennyi ismerőssel találkoztam, többek között néhány fejlett lélekkel is a reinkarnációs utazásról. Ott volt például Szent Erzsébet, egy anyukámmal nagyjából egykorú hölgy, aki mindenféle mágikus dologgal foglalkozott, és hozzám hasonlóan természetgyógyász rendelője volt. Még bele sem tudtunk merülni a beszélgetésbe, amikor lecsapott ránk Szent Klára, aki - hiszik vagy sem - a jelenlegi életében buszsofőrként dolgozott. Elmondása szerint egyik alkalommal késő este vezetett és elromlott a busz reflektora.

         Tudod, mit csináltam? – nézett rám titokzatos mosollyal.

         Leszállítottad az utasokat és segítséget hívtál? – kérdeztem naivan.

         Szó sincs róla! – nevetett diadalmasan. – Egyik kezemben a kormány, a másikat tenyérrel előre az út felé nyújtottam, és kibocsátottam a reiki erőt.

         És?

         Hogyhogy és?  A tenyeremből fénycsóva áradt ki, mintha reflektor lett volna.

         Azt a….. – szakadt ki belőlem a csodálat hangja, de nem folytathattuk a beszélgetést, mert megérkezett Körszakáll, és nagy lendülettel el is kezdte az előadását.

Azt hittem, már nem sok újat tanulhatok a témában, de tévedtem. Az első megdöbbenés akkor ért, amikor figyelmeztetett minket, hogy óvatosak legyünk a mindenféle beavatásokkal szemben, mert nem mindenkinek való minden.

         Tudjátok-e – nézett körbe rajtunk – hogy az ország elmegyógyintézetei nagyrészt agykontrollosokkal és reikisekkel vannak tele?

Halk, de elégedetlen moraj hallatszott a teremben. Ez a kijelentése mindenkit megzavart. Nem is csoda, hiszen eddig azt gondoltuk, minél több beavatás, annál nagyobb gyógyító erő.

         Persze nem kell megijedni! – sietett megnyugtatni a kedélyeket. – Ez csak azt jelenti, hogy nem kell mindenbe belevágni, főleg, ha valakinek vannak idegrendszeri problémái, mert arra nem a szellemi beavatás a gyógymód. Egyébként is elég egy beavatás, ha az tiszta. Maradjatok meg a tiszta forrásoknál, ellenőrizzetek mindent! Ezért is jött létre a Természetgyógyász Unió, hogy segítsen nektek eligazodni.

         Még szerencse! – súgta a fülembe szent Klára. – Most készülök a reiki mesterré avatásomra. Másfél milliót fizettem érte.

         Másfél milliót? – majdnem felsikítottam, de Körszakáll már rátért a tanfolyamunk anyagára, így jobbnak láttam rá figyelni.

         Elmondta, hogy a bioenergetikában, ami a mi, saját energiakészletünkkel való gyógyítást jelenti, megkülönböztetjük az extraszensz és az intraszensz módszert. Az extraszensz a nem mérhető energiamennyiségek érzékelésére képes ember egyik jelzője. Az ilyen ember az érzékszervekkel hagyományos módon nem érzékelhető, úgynevezett küszöbinger alatti energiamennyiségeket is képes észlelni különleges adottságai révén. Ilyen adottság például az auralátás (ami ugyebár nekem már nagyon jól ment). Az intraszensz érzékelés szintén bioenergetikusi vizsgálati módszer. Ezen általában a vizsgáló testéből, főként a homlokcsakrájából kibocsátott bioenergiai sugárral elvégzett vizsgálatokat értik. Ilyenkor a vizsgáló a koncentrált bioenergiai sugaraival fájdalommentesen hatol be a vizsgált személy fizikai testébe, így igyekszik feltárni a betegségek okait. Körszakáll figyelmeztetett azonban, hogy az így nyert információk minden esetben igen sok szubjektív elemet tartalmaznak, ezért szakorvosi vizsgálatok nélkül önmagukban sohasem szabad bizonyító erejűnek tekinteni azokat. Alapos volt, de hát egy orvostól nem is várhat mást az ember.

         Az intraszensz vizsgálatok a vizsgált személynél semmilyen károsodást nem okoznak – folytatta Körszakáll –, a vizsgáló egészségi állapotára azonban rendkívül megterhelő lehet, mert nemcsak igen nagyfokú szellemi összpontosításra, hanem a saját bioenergiájának óriási mértékű felhasználására is rákényszerül. Soha ne felejtsétek tehát el, hogy az elveszett energiákat pótolni kell.

         Milyen, jó, hogy erre mindig figyelmeztetnek bennünket, nyugtáztam magamban. Ezek után Körszakáll beszélt még a víz energetizálásáról is. Mint kiderült, a víz egyik edényből a másikba öntözgetésével is megtehetjük ezt, de saját magunk is vihetünk gyógyító energiát egy pohár, vagy akár egy dézsányi vízbe úgy, hogy a víz fölé tartott kezünkkel visszük az energiát a vízbe. Egyszerűen csak azt tesszük, amit akkor tennénk, ha éppen egy betegnek adnánk energiát.

         Jézus is így tett, amikor a vizet borrá változtatta! – kiáltott fel valaki a felismerés örömével.

         Pontosan – bólintott Körszakáll.

Jézusról már hallottam a reiki tanfolyamon, de nem tudtam róla semmit. Viszont azt gondoltam, ha neki sikerült, nekem miért ne sikerülne. Azonnal el is határoztam, hogy otthon kipróbálom. Pisti biztosan örülne, ha az ünnepi alkalmakkor nem kellene pénzt költeni, hiszen a saját borunk kerülne az asztalra, méláztam el, de nem sokáig, mert megütötte a fülemet a vámpír szó. Előttem rögtön egy nagyfogú, hosszú körmű, eszelős tekintetű vérszomjas vámpír képe ötlött fel. Csak azt nem értettem, hogy jön ide egy vámpír, már ha egyáltalán valóban léteznek ilyen szörnyek. Körszakáll azonban nem hagyott bennünket kétségek közt vergődni. Azonnal tudtunkra adta, hogy energetikai vámpírokról van szó, amikor az egyik ember elszívja a másik energiáját. Természetesen a vámpír bárhogy kinézhet, csak úgy nem, ahogy tudatunkban él. Elég belenéznünk a tükörbe, máris megláthatjuk, milyen is az energetikai vámpír. Mindannyian vámpírok vagyunk ugyanis, csak különböző mértékben.

         Jó, ha tisztában vagytok vele – figyelmeztetett –, hogy az emberi érintkezés lényege nem annyira az információ, mint amennyire az energiák cseréje. Néha a beszélgetés során nem is történik semmiféle információcsere. Tapasztaltatok már olyasmit, hogy a jó ismerősökkel való találkozás után, végigbeszélgetve egy egész estét, alig tudtatok visszaemlékezni, miről is volt szó, mégis mindkettőtökben kellemes emléket hagyott? Vagy buszon, vonaton utazva éreztétek már, hogy a többi utas, vagy csak egy, szinte legyengített benneteket csupán azzal, hogy hallgattátok, ahogy beszél? Sőt, néha még ez sem szükséges, elég, ha mellettetek áll az illető.

         Ó, igen! Többen is jelezték, hogy éreztek már ilyet. Hát én is. Néha a betegek, akiket kezeltem, néha a gyerekeim, amikor hiába próbáltam őket ráncba szedni, néha Pisti az örökös kételkedésével, ellenkezésével, teljesen lemerített. Most már legalább tudom, hogy ők akkor vámpírkodtak velem szemben.

         Minden kérés a vámpírizmus nagyon enyhe formája – folytatta Körszakáll. – Az is, amikor megkéred a gyerekedet, hogy vigye ki a szemetet. És ha ez így van, akkor pedig minden követelés egyenesen energetikai terrorcselekménynek minősül.

         Te jó ég! Ezentúl alaposan át kell gondolnom, hogy követelhetek-e a gyerekeimtől bármilyen házimunkát. Persze - mentem végig a logikai szálon - akkor ez fordítva is igaz. Ők sem követelhetnek tőlem semmit. Főzzenek és mossanak magukra! Körszakáll azonban még ezt is tudta fokozni.

         A munka nem más, mint az energiáid áruba bocsátása, függetlenül attól, hogy te reflexológus, könyvelő, orvos, bányász vagy pedig buszsofőr vagy. Ne ijedj meg attól, ha a kifejezés testünk áruba bocsátására emlékeztet – mosolygott sokat sejtetően. –. Nem a szavak a lényeg, hanem az, ami történik. Téged leszív a beteged vagy a főnököd vagy éppen az utasaid.

            Már kezdtem kétségbeesni, amikor szerencsére rátért arra, hogyan védhetjük meg magunkat a vámpíroktól.

            Először is meg kell tanulnunk, hogy az energetikai vámpírizmus normális jelenség, sőt energetikai támadások nélkül unalmas, sótlan lenne az élet. Egyszer mások támadnak ránk, máskor mi támadunk másokra.Figyelmeztetőn fölemelte a mutatóujját. – Fontos, hogy ha valaki elsírja nekünk a bánatát, hallgassuk meg, de ne legyen bennünk együttérzés, mert akkor rezonanciát képezünk a boldogtalanság energiájával. Egyszerűen csak hallgassuk meg a panaszkodót, de ne engedjünk a "kígyó csábításának", hogy beleéljük magunkat a helyzetébe, mert abban az esetben átvesszük problémáinak, betegségeinek energiáját, ő pedig elveszi a mi egészséges energiánkat.

         Ebben megint csak igazat kellett adnom neki, mert én minden betegemnél, akit kezelek, s ezalatt ő elpanaszolja az összes sérelmét, fájdalmát, érzem, ahogy kiszívja belőlem az erőt. De jól tettem, hogy eljöttem ide! Most kezdett összeállni a mozaik kép azokból a cserepekből, amit Mr. Tökély, Mérnök és Gombnyakkendő tanfolyamain hallottam.

         És akkor néhány gyakorlati tanács – folytatta Körszakáll. – Ha energetikai támadás ér, lábaidat és karjaidat tedd keresztbe! Másik módszer, hogy a széken ülve, kezeidet tedd tenyérrel felfelé a térdedre, mutató és hüvelykujjad hegyét érintsd össze, minha „o” betűt formáznál, a többi ujjad mutasson előre. Iskolában, értekezleten, mindenütt meg lehet ezt csinálni, ahol padok, asztalok vannak, s a kezünket el tudjuk dugni. Jó energetikai védelmet nyújt a szemüveg is, különösen a sötét. Ha úgy érzed, ezek a technikák nem vezettek sikerre, akkor hazaérkezéskor azonnal tusolj le, rögtön helyreáll energetikai egyensúlyod (Ó, most esett le, miért kellett Mérnök beavatása után megfürödni).  Védelmet nyújthatnak még a talizmánok (sürgősen be kell egyet szereznem), a kereszt viselése is. Képzelőerőnk segítségével is megvédhetjük magunkat, például képzeljük el, hogy egy nyitott szájú palackban ülünk, és a hetedik csakránk kapcsolatban van a Kozmosszal. Tudnotok kell – fejezte be előadását –, hogy a vámpírizmus végső soron nem más, mint agyunk egyik pszichoenergetikai programja. Mi vagyunk azok, akik valakinek a cselekedeteit vámpirizmusnak vagy éppen normális viselkedésnek fogjuk fel. Mi vagyunk azok, akik azt gondoljuk, hogy energiát rabolnak tőlünk, s emiatt védekezni kezdünk. Aki vámpírok ellen védekezik, az tulajdonképpen kísértetekkel hadakozik, márpedig tudjuk, hogy kísértetek nincsenek. 

            Végigjegyzeteltem az előadást, mert olyan sok új információt tartalmazott, hogy képtelen lettem volna mind megjegyezni. A szó, ugye, elszáll, az írás megmarad. (Hihetetlen, hogy mennyi jó közmondásunk és szólásunk van nekünk, magyaroknak.) Hirtelen megállt a kezemben a ceruza. Mi van? Mintha az utolsó mondataival keresztülhúzta volna az egészet, amit előtte mondott. Most akkor van energetikai vámpírság, vagy csak mi gondoljuk, hogy valaki leszívott bennünket? Ezen még majd gondolkodnom kell.

         Számomra azonban más okból is fontos volt ez a tanfolyam, hiszen itt mutatott be, mint a Természetgyógyász Kamara megyei titkárát, a helybéli és távolabbról érkezett természetgyógyászoknak. Ennek eredménye sok új ismeretség lett, és azonnal kaptam egy meghívást is a természetgyógyászok sátoraljaújhelyi csoportjától. Kezdtem profinak számítani, amit még mindig nem tudtam felfogni, de élveztem, hogy már keresik a társaságomat, és bizonyos tekintéllyel is rendelkezem. Ez megelégedéssel töltött el, ugyanakkor éreztem a felelősségét is, ezért szilárdan elhatároztam, hogy annyit tanulok majd, amennyit csak bírok. Megköszöntem a bizalmat és megígértem, hogy igyekszem megszolgálni. Körszakáll bólintott, majd kihirdette, hogy bármilyen problémájuk van, forduljanak nyugodtan hozzám, én majd továbbítom feléje. Egyúttal meglepő és örömteli bejelentést is tett.

         Augusztusban Kecskeméten megrendezzük az I. Természetgyógyász Kongresszust, ahová mindenkit várunk. Remélem, minél többen eljöttök majd. Ez nem csak azért fontos, hogy igazán remek tanítókkal és természetgyógyászokkal találkozzatok, hanem azért is, hogy érezzük, mi összetartozunk, támogatjuk egymást, egy az ügyünk, ami nem más, mint a természetgyógyászat legalizálásának kikényszerítése!

         Kitörő tapsvihar fogadta a bejelentést. Nem csoda, engem is elkapott a lelkesedés. Milyen fantasztikus ez a közösség! Már alig vártam az augusztust, pedig addig még jó néhány hétnek el kellett telnie. Elhatároztam, hogy addig sem lebzselhetünk tétlenül, és felvetettem, hogy mi, a városban lakó természetgyógyászok, tartsunk egy ingyenes napot, amikor megismerhetik az érdeklődők a módszereinket, mi pedig kivételesen térítés nélkül felmérjük az egészségi állapotukat. Körszakállnak nagyon tetszett az ötlet, és azonnal akadtak jelentkezők is, akik vállalták, hogy részt vesznek ebben a szép kezdeményezésben. Reméltem, hogy senkinek a karmáját (főleg a magamét) nem befolyásolom negatívan ezzel a jótékonykodással.

Nemsokára nagy lendülettel bele is fogtam a szervezésbe. Hamar találtam egy kultúrházat, amelynek az igazgatója olyannyira pártolta a rendezvényt, hogy ingyen bocsátotta rendelkezésünkre a ház nagytermét. Újságíró is került, aki népszerűsítette, úgyhogy minden sínen volt, két hét sem kellett hozzá, és meghirdethettük a rendezvényt. Nagy izgalommal készültem, hiszen majd nekem kell megnyitni ezt az első (mert úgy határoztunk, hogy lesz folytatás is) Természetgyógyászati diagnosztikai napot. A nyitóbeszéd megfogalmazása mellett persze rengeteg tennivalóm volt. Például elérkezett az első reiki körös találkozónk napja, amit már alig vártam. Sejtettem, hogy érdekes lesz, de arra nem számítottam, ami történt.

Egy hétköznap este, egy iskola termében jöttünk össze, talán tizenöten lehettünk. A reiki mestert, Bélát, aki a kört vezette, csak egy-két ember ismerte. Még nem volt meg a tanári fokozata, így tanfolyamokat nem tarthatott, de szívesen segített bennünket, akik még az út elején jártunk. Szerinte ugyanis a reiki egy út, amely valahonnan valahová vezet. Az istenné válás útja ez, amely a beavatásunkkal kezdődik és életeken átlépkedve a nirvánával végződik. Rövid bevezetője után beszélgettünk arról, hogy kinek milyen volt a reiki beavatás. Néhányan csodálatos élményeket éltek meg, mások látomásokat láttak, volt aki látta saját homlokára leszállni a reiki szimbólumot, megint másoknak megnyílt a harmadik szeme. Én inkább hallgattam, mert nem volt miről beszámolnom. Ha csak arról nem, hogy volt egy pillanat a beavatásom közben, amikor kinyitottam a szememet, és azt láttam, hogy a mester igen csak fura testhelyzeteket vett föl. Ezt azonban inkább nem mondtam el. Érdekessé akkor vált az este, amikor a tanfolyam óta eltelt tapasztalatainkat kellett egymás közt megosztani. Többen is arról számoltak be, hogy határozottan érzékelik az energiaszintjük növekedését, főleg a reggeli töltekezés után. Egy nő arról beszélt, hogy a beavatása óta rendkívül nagy benne a szeretet, szinte az egész világot magához tudná ölelni. Volt aki betegek reikivel való kezelése közben forróságot érzett a tenyerében (ezt mondjuk én is éreztem, sőt, azok is szóvá tették, hogy milyen forróság árad a kezemből, akiket kezeltem).

         Miután mindenki elmondta a sok szépet és jót, gondoltam, itt az ideje, hogy én meg elmondjam azt, ami napok óta nyugtalanított, vagyis kalandomat a grillsütővel. Nagyon szerettem volna megtudni, miért volt ez a fenyegető, ijesztő álmom. Béla szemét lehunyva meditált egy ideig, mielőtt válaszolt volna. Amikor megszólalt, biztató mosoly ült az arcán.

         A reiki lényegét álmodtad meg – mondta különös hangsúllyal. – A reiki, mint már mondtam, nem más, mint az isteni út, a te megistenülésed útja. Természetes, hogy a rossz erőknek nem tetszik, hogy te erre az útra léptél, és mindenképp el akarnak téged tántorítani. Az álmodban a grillsütő egy gonosz erőt jelképez, ami végezni akar veled, mielőtt a szellemed teljesen megtisztulna a reiki energiától, amely ahányszor használod, teljesen átmossa a csatornáidat.

         Hűha! A zabszem most nem fért volna be, úgy megijedtem. Mi lesz a családommal, ha ezek a gonosz micsodák eltesznek engem láb alól? Béla azonban nem hagyta, hogy sokáig főjek a saját levemben.

         Ne törődj az álmoddal! Tégy úgy, mintha nem is lett volna, és járd tovább a megkezdett utat! Ha így teszel, máris győztél és az ellenségeid megfutamodnak.

         A többiek lelkes tapssal jutalmazták a mester bölcsességét. Végül is, jutott eszembe, ugyanezt mondta Mérnök a beavatásom után. Kettejüknek már csak muszáj elhinnem. Ha teljesen nyugodt nem is lettem a ténytől, miszerint ezentúl majd számíthatok rá, hogy nem csak a grillsütő, hanem mondjuk a porszívó vagy a hűtő is ki akar nyírni, azért  elhatároztam, hogy megfogadom a tanácsot, és nem hagyom abba a reggeli töltődéseket. Elvégre az istenséget nem adják ingyen, meg kell azért szenvedni.

         A következő problémás eset egy katolikus hitoktatónő volt. Elmesélte, hogy ő főállásban műszaki rajzoló, de néha hittanórákat is tart. Néhány nappal a beavatása után, éjszaka otthon dolgozott egy rajzon. Amikor kezébe vette a papírvágó kést, egyszer csak valami azt sugallta neki, hogy vágja fel az ereit. Ő hívő katolikus lévén ettől nagyon megrettent, hiszen a vallása tiltja az öngyilkosságot, ezért rögtön letette a kezéből a kést, s próbálta visszanyerni a lélekjelenlétét. Nemsokára megnyugodott, és újra nekilátott, hogy elvágja a papírt, de akkor jött egy újabb sugallat, hogy vágja el a másik szobában alvó kisfiának a torkát. Ijedtében kidobta a kést az ablakon, attól tartva, nehogy megtegye, amit az a“valaki” sugallt számára.

         Mindannyian elszörnyedve hallgattuk a történetét, de Béla nem ijedt meg. Válasza ugyanaz volt erre a történetre is, mint az én álmomra, hogy a rossz erők akarják őt elijeszteni ennek a csodálatos energiának a használatától, de ne féljen, és csak bátran továbbra is használja a reikit, mindennap töltse fel magát az erővel, meglátja, előbb-utóbb vége lesz ezeknek a kísértéseknek. Az estet azzal zárta, hogy velünk valami nagy terve van az Univerzumnak, ezért is akarnak elriasztani bennünket a reiki-úttól.

         Megnyugodva, lélekben és hivatástudatban megerősödve mentem haza.

/folyt. köv.(

I. Beszippant a New Age - 12. Tudom mit tettél előző életedben

A honlapon lévő minden cikk szerzői jog védelme alatt áll. Másolni, máshol megosztani csak engedéllyel lehet. Engedély kérése itt: goldiesimon.chr@gmail.com

Goldie Simon - A világosság angyala

I. Beszippant a New Age (Tanítók, guruk, mesterek vonzásában)

12. Tudom mit tettél előző életedben

A rebirthing tehát nálam eleve kilőve, de a reiki az más volt. A beavatástól különleges lettem, szellemi megkülönböztető jegyet viseltem, és hatalmat kaptam, hogy gyógyítsak. A bélyegzőmön már több tétel is szerepelt: természetgyógyász, felsőfokú reflexológus, bioenergetikus, radiesztéta. A kapunkon lévő cégtáblámon pedig egymás után sorakoztak a gyógymódok, melyeket alkalmaztam: állapotfelmérés talpmasszázzsal, ingával, aura- és csakravizsgálat, reflexológia (mégiscsak jobban hangzik, mint a talpmasszázs), bioenergia- és reiki kezelés. Meg is lett az eredménye. Gyorsan megtelt az előjegyzési naptáram, és lassanként visszafolydogált a tanfolyamokra költött pénzünk. A sok gyakorlás által - minden szerénység nélkül állíthatom – rövid idő alatt mesterré lettem, és nem csak a talpmasszírozásban, hanem az inga használatában és a harmadik szemes látásban is. Képes voltam meglátni és megjavítani az aura és a csakrák működési zavarát, egyúttal felállítani a hozzám fordulók diagnózisát is. Használtam mindent, a talpvizsgálattól kezdve az agykontrollon keresztül az energiagyógyászatig. De nem volt ám ez könnyű kenyér! Napi 9-10 beteg, fejenként egy óra masszírozás, energiakezelés, közben végig kellett hallgatni a páciensek panaszáradatát, ami nagy többségben nem a betegségükről, hanem az életükről szólt. Bizony, szükségem volt az energiapótlásra, úgyhogy minden reggel szorgalmasan meditáltam és töltekeztem a reiki erővel.

Egyik nap a szokásosnál is több páciensem volt, estére lemerültem, mint rozsdás hajócsavar a tenger fenekére. Úgy gondoltam,  lefekvés előtt feltöltöm magam egy kis reiki erővel. Leültem a fotelba, és elkezdtem meditálni. Észre sem vettem, mikor aludtam el. A saját sikításomra tértem magamhoz. Kapkodtam a levegőt, és szinte lebénultam, még percekkel ébredés után is alig tudtam megmozdulni.  Azt álmodtam, hogy állok a konyhában, hátam mögött a fejem magasságában egy polcon a mini grillsütő (a valóságban is ott volt). Hirtelen rossz érzésem támadt, mintha valaki figyelne hátulról. Biztosan érezte már, kedves Olvasó a tarkóján azt a megmagyarázhatatlan, kellemetlen bizsergést. Hátrafordultam, és szörnyű dolgot láttam. A grillsütő vörösen izzott, pedig nem is volt áram alatt, aztán ez az ördögi masina elkezdett felém siklani. Tudtam, hogy mindjárt rám ugrik, és nekem végem. Halálfélelmemben sikítottam egy nagyot, és akkor szerencsére fölébredtem. Nem is tudom, mi lett volna velem, ha tovább álmodok. A sikításra persze azonnal ott termett az egész család. Nórika részvéttel telten megkérdezte:

         Mi van anya, pókot láttál?

Nórika ugyanis annyira irtózott minden ízeltlábútól, de a póktól különösen, hogy az éjszaka bármely szakában képes volt bennünket felvisítani, ha ő éppen nem aludt, és tekintete véletlenül találkozott egy szerencsétlen kis mákszem nagyságú pókkal.

         Nem, nincs pók – ráztam meg a fejemet. – Csak rosszat álmodtam.

         Ezért kellett ilyen nagy cirkuszt csinálni? – nézett rám szemrehányón a drága kislányom, amiért merészeltem megzavarni a nyugalmát. – Azt hittem, pók – dünnyögte, majd sértődötten elvonult.

         Misike egykedvűen vette tudomásul, hogy nem történt katasztrófa, és ő is visszaballagott a szobájába. Pisti azonban hajlandó volt meghallgatni és rögtön szolgált is jótanáccsal:

         Beszéld meg azokkal, akik benne vannak ezekben a dolgokban. Én nem értek az álmokhoz. Amúgy a grillsütő már tegnap kipurcant, holnap akarom elvinni a szerelőhöz.

         Ez igen! Jó tanács, és éppen Pistitől. Ő még nem tudta, hogy még a tanfolyamon jelentkeztem egy reiki-körbe, amit egy mester épp azért hozott létre, hogy ha nekünk, akik beavatott reikisek lettünk, bármilyen nehézsége adódik szellemi téren, azt ő segítsen nekünk megoldani. Nekem máris adódott némi problémám, és már alig vártam, hogy majd választ kapjak a kérdéseimre.

Tudásom minden nappal gyarapodott, de sok mindent nem értettem még, például azt sem, hogyan válhatnék én Buddhává (amiről Gombnyakkendő beszélt). Beszereztem hát néhány könyvet Buddha életéről, a meditációról és a buddhista gyakorlatokról. Megtanultam például, hogy mi az a dharma és karma, vagyis, hogy a dharmák (gyakorlatok, tettek) által magam alakítom a karmámat (sorsomat, eljövendő életeimet). Találtam néhány újabb könyvet a klinikai halált megjárt emberek élményeiről is. A Természetgyógyászat újság mellett megrendeltem az Új Elixírt meg a Kagylókürtöt és csak úgy ittam magamba a sok tudást. Napról-napra tágult az érdeklődési köröm, és ennek köszönhetően érezhetően a szellemem kapacitása is, viszont azt is be kellett ismernem, hogy egyre nagyobb káosz kezd uralkodni a fejemben. Legújabb könyveimben ugyanis egészen másfajta élményekről számoltak be a halálból visszatértek, mint a Moody könyvben, ahol mindenki egy sötét alagútról, korábban elhunyt szeretteikkel és egy szerető fénylénnyel való találkozásról számolt be, aki közölte velük, hogy még nem jött el a halál ideje. Vissza kellett térniük, hogy még megtegyenek egy-két dolgot, mielőtt végleg elköltöznek az örök vadászmezőkre. Új szerzeményeimben viszont azt olvastam, hogy mindenki már a sokadik életét élte. Meghaltak, kicsit okították őket a túlvilágon, aztán újra jöhettek vissza a földre, aztán megint meghaltak és így tovább. Olyan lehetett ez, mint egy mókuskerék, amiből nincs kiszállás. Ez mind szép, gondoltam, de mi az igazság? Egyszer élünk, vagy sokszor? Tudtam, hogy ki kell derítenem. S lám, mintha valaki csak arra várt volna, hogy kívánságaimat teljesítse, nyomban kapuk sora nyílt meg előttem.

Elsőként találkoztam egy izgalmas hirdetéssel, amely Dr. Dobos Barnabás reinkarnációról szóló előadására invitálta az érdeklődőket. Nos, én az voltam, érdeklődő. Nagyon érdekelt a téma, arról nem is beszélve, hogy az előadó egy valódi orvos volt, méghozzá pszichiáter. Erősen reméltem, hogy a doktor segítségével közelebb juthatok a buddhaság titkához.

         A helyszínen meglepődtem, hogy az izgalmas téma ellenére milyen kevesen voltunk. Nem tudják, mit veszítenek, vontam meg a vállamat. És igazam lett. Örültem, hogy elmentem, mert rendkívül érdekes előadás volt. Az igaz, hogy Buddháról meg buddhaságról nem volt szó, de újjászületésről, reinkarnációról igen. Elmondta, hogy azok, akik az élet célja megismerésének szentelik magukat, és összpontosító szellemi gyakorlatokat végeznek, például jógáznak, ők az újjászületés egy magasabb rendű formájának áldásában részesülnek, amit reinkarnációnak is nevezünk. Akik szellemi gyakorlataik befejezése előtt halnak meg, újra testet kell, hogy öltsenek. Minden léleknek lehetősége nyílik arra, hogy pontosan onnan folytathassa szellemi fejlődését, ahol előző életében elhagyta a testét. Az ön megvalósítás magas szintjének elérése után képesekké válunk arra, hogy szabadon elhagyjuk a testünket, de az is szabadságunkban áll, hogy saját akaratukból visszatérhessünk ebbe a világba. Halálunk akkor már nem hétköznapi halál, hanem inkább a testből való eltávozás, ha pedig visszatérünk, azt nem nevezhetjük születésnek. Az ilyen típusú újra megtestesülést az írások isteni születésnek, vagy isteni megjelenésnek nevezik.

         Annak ellenére, hogy nem beszélt Buddháról, és egy vagon olyan kifejezést használt, amiről sejtelmem sem volt, hogy mit jelent, valahogy összeraktam magamban a lényeget: a buddhaság és az isteni megjelenés ugyanazt jelenti.  Amit még ki tudtam hámozni az előadásból, az az volt, hogy sok jót és minél kevesebb rosszat kell tenni, jógázni kell, valamint hogy a karma az nem valami állat testrésze, hanem a mi sorsunk idegen neve. Beszélt még a hipnózisról is, és elmondta, hogy a segítségével vissza lehet menni az előző életekbe, ennek pedig az az értelme, hogy megtudjuk, mi is a karmánk valójában, mert azt a születéskor elfelejtjük. Jó vicc, gondoltam, akkor a többi ember, aki nem hallotta ezt az előadást, ugyan honnan tudja meg, hogy mi az ő karmája? Na és én? Én végighallgattam, mégsem tudom. Így alakult, hogy a legvégén nem voltam elégedett.  Most már mindenképp vissza akartam menni az előző életembe, elvégre az ember nem élhet csak úgy ebben a világban, hogy ne tudja, miért él, és mi vár rá a halál után, mert ha a nagy semmi, akkor baj van. Ebben még Pisti is egyetértett velem, sőt, mi több, hajlamos volt arra is, hogy higgyen a reinkarnációban. Naná, hiszen őt sem elégítette ki a halál után ránk váró nagy semmi.

         Mindaz, amit eddig megtudtam, alapos ok lett volna a depresszióra, de ahogy említettem már, sorra nyíltak meg nekem azok a kapuk, amelyek egyre közelebb vittek a nagy megismeréshez, vagy mondhatjuk úgy is, hogy a nagy igazsághoz. Nem sokkal később megint elmentem egy előadásra, melyet a Teozófiai Társaság helyi elnöke tartott. Már nem is lepődtem meg, hogy sok minden, ami elhangzott, nem volt ismeretlen előttem. Rudolf Steinerről már Mérnök tanfolyamán is hallottam. Helena Blavatszkij orosz grófnővel együtt ugyanis ő volt a Teozófiai Társaság megalapítója.  Blavatszkij mellesleg médium is volt, könyveket írt a szellemvilágban szerzett tapasztalatairól, és volt egy túlvilági mestere, aki lediktálta neki a Titkos tanítás című könyvet. Az előadáson rögtön kaptunk még néhány más könyvcímet is, amelyet ezek az igazán jeles emberek írtak. Már a teozófia név is lázba hozott, hiszen a görög szó jelentése: isteni bölcsesség. Megint csak eltöltött a kiválasztottság tudata, és az ismételt rádöbbenés magasztos érzülete, hogy minden mindennel összefügg. Hát persze, hiszen az agykontroll és a reiki tanfolyamon is központi gondolat volt, hogy bennünk lakik az istenség, sőt, mi magunk is istenek vagyunk, csak a legtöbb ember ezt nem tudja. Sok-sok életet kell leélnünk ezen a földön, hogy megistenüljünk, vagy másként szólva buddhává, megvilágosulttá váljunk. Erről beszélt a pszichiáter is az előadásán, és ezt a bölcsességet kínálja a teozófia is. Az előadás rendkívül érdekes és izgalmas volt tehát, ráadásul a végére maradt a legnagyobb meglepetés. Lehetőséget kaptunk egy un. reinkarnációs tréningen való részvételre, amelyet egy Béres János nevű buddhista főiskolai tanár tart majd. Képzelhetik, milyen izgatott lettem, hiszen végre megkapom, amire vágytam, rövidesen betekintést nyerhetek előző életeimbe!

Míg az időutazásra vártam, közbeiktattam egy íriszdiagnosztika tanfolyamot Budapesten. Az orosz természetgyógyász bevezetett bennünket a szem íriszének rejtelmeibe, és a kapott írisz-térkép alapján megtudhattuk, mit jelent egy-egy barna, piros, fehér vagy más színű pötty a szem szivárványhártyájának különböző helyein. Megtanultuk kiolvasni a szemből a meglévő, sőt a még ki sem alakult betegségeket. Ám ez nem volt minden, mert bónuszként megismerhettük az arc, tenyér és skalp-diagnosztikát is. Csak ámultam és bámultam, mennyi mindent ki lehet olvasni az ember testéből. Maga volt a csoda! Most majd még többet, még hatékonyabban segíthetek a betegeimen. Nem csak meggyógyíthatom őket a betegségeikből, hanem segítségemmel meg is előzhetik majd azokat. Alig vártam, hogy kipróbálhassam frissen szerzett tudásomat.

         Nem panaszkodhattam unalomra, zajlott az élet körülöttem. A betegek egymásnak adták a kilincset, és én minden tudásomat latba vetettem, hogy segítsek rajtuk. Csodálatos érzés volt. Hamarosan már nem csak helybéliek jöttek, hanem távolabbról, sőt, külföldről is érkeztek páciensek. Akadtak köztük, akik fogékonyak voltak mindarra, amiről beszéltem nekik a kezelések során, és a soron következő tanfolyamokon, előadásokon már ők is velem tartottak. A reinkarnációs utazás azonban nem volt mindenki számára elérhető, oda követőim nélkül mentem, amikor végre elérkezett a nagy nap.

         Egy régi bérház emeleti lakásának legnagyobb szobájában gyűltünk össze, mindösszesen heten voltunk, plusz a házigazda és az előadó, Béres János. Szimpatikus, középkorú, ősz haját lófarokban hordó, laza stílusú férfi volt. Magamban Kharónnak neveztem el, mert ahogy a mitológiai Kharón, az alvilág révésze a holt lelkeket szállította át ladikjában a Sztüx folyón, úgy utaztat majd Béres bennünket (legalábbis reményeink szerint) előző életeinkbe. Bemutatkozásában elmondta, hogy már fiatalon igen öntörvényű személyiség volt, emiatt kitették a gimnáziumból, és csak később, esti iskolában érettségizett le. Autodidakta módon képzete magát, így hatalmas ismeretanyag elsajátítására tett szert a filozófiától az egyetemes művelődéstörténeten át egészen a kvantumfizikáig. Ezek mellett nem hétköznapi szinten járatos a mágia, a hermetika/alkímia és az okkultizmus területein is. Ezen utóbbi témák kapcsán szak- és szépirodalmi műveket is írt, fordított, valamint több kiadvány lektora is volt. Jelenleg a Tan Kapuja Főiskola tanára.

         A rövid és lenyűgöző bemutatkozás után rátért a reinkarnációról szóló tanításra. Természetesen itt is visszaköszöntek olyan ismeretek, amelyekkel már találkoztam korábban, de azért megjegyeztem egy-két új megközelítést. Kharón jól összefoglalta az emberi élet lényegét, ami nem más, mint a megistenülés. A reinkarnáció, vagyis az újraszületések sora ezt a célt szolgálja, vagyis addig születünk meg újra és újra a földön, amíg el nem érjük a tökéletességet, azaz a buddha állapotot. Maga a buddha szó jelentése: felébredett, megvilágosodott. Olyan lény, aki megszabadult az anyagi világ kötöttségeitől, és megvalósította a tökéletes tudatosság állapotát. Minden ember erre van hivatva, ezt a célt szolgálja a reinkarnáció, ami azt jelenti, hogy több életet is élünk a földön, és minden életünkben tanulunk és megvalósítunk valamit. Minél inkább szabaddá válunk önző emberi vágyainktól, annál tisztábbak leszünk, és annál kevesebbszer kell már megszületnünk, míg végül elérjük a buddhaság lényegét, a nirvánát. Buddha szerint a nirvána a tökéletesen nyugodt tudat állapota, amely megszabadult a vágyakozásoktól, haragtól és egyéb kínzó állapotoktól, a nirvána a legnagyobb boldogság.  Ezután az ember már nincs kitéve szenvedésnek és további újjászületéseknek a szamszárában (életkerék, az életek körforgása). Ez egyben a "világ végét" is jelenti, hiszen nem marad utána öntudat és a tudatnak nincs határa. A tudat megleli a békét az egész világgal, együtt érez minden lénnyel.

         Szép volt ez a tanítás, nem is kétséges. Buddha rajongója lettem. Milyen fantasztikus érzés lehet, amikor az egész világgal békében van az ember. Meg is kérdeztem rögtön, hogy már itt, a földi életünkben is gyakorolhatjuk-e az együttérzést minden lénnyel? Például gyorsabban haladhatok-e felfelé abban a bizonyos szamszárában, ha sok emberen segítek? Arra gondoltam, hogy én, mint természetgyógyász eleve azzal töltöm a napjaimat, hogy embereken segítek.

         Szó sincs róla – hervasztotta le lelkesedésemet. – Sajnos itt nincs idő mindenről részletesen beszélni, de kérlek, olvasd Buddha tanításait. A buddhizmus lényege és a sors törvénye a „nem ártás” elve. Nem ártunk senkinek, de még segítő szándékkal sem avatkozunk mások életébe, mert akkor nem tudják beteljesíteni a maguk vállalta karmájukat. Érthető? – nézett körbe rajtunk. Mivel nem túl meggyőzően bólogattunk, példát is hozott arra, amiről beszélt. – Ugye mindannyian láttatok már a tévében éhező afrikai gyerekeket? Tudjátok, mire gondolok, azokra a csontsovány, kiálló bordájú, felfúvódott hasú gyerekekre. – Miután konstatálta, hogy mindenki látott ilyet, folytatta. – Mi az ember első reakciója, amikor ilyet lát? Ugyebár az, hogy megsajnáljuk őket és azonnal azon kezdjük törni a fejünket, hogy mit is tehetnénk értük. Így van? – Természetesen mindenki egyetértően bólintott, és ez most nagyon határozott igenlés volt részünkről. – Hát nem! – vágta az arcunkba. – Mit szóltok, ha azt mondom, hogy ezek a gyerekek előző életükben náci katonák voltak és sokezer embert küldtek és végeztek ki haláltáborokban? Haláluk után a lelkük önmagába nézett, és azt a szerencsétlen sorsot vállalták a következő életükre, hogy éhező afrikai gyerekek lesznek, és ezzel sokat ledolgoznak a karmájukból. De mi történik, ha mi segítünk rajtuk? Ha újra születnek, megint ugyanolyan súlyos karmával kell a világra jönniük. És mi vagyunk azok, akik megakadályoztuk őket az előbbre jutásban. Értitek már?

         Döbbent csendben ültünk. Ezt így szerintem egyikünk sem gondolta végig. Te jó ég! Hány ember karmáját nehezítettem meg már eddig? Miért nem tud mindenki ezekről a dolgokról? Mintha tudta volna, mi jár a fejemben, amikor megszólalt.

         Ez a tudás a beavatottaké. Ti most már azok vagytok. És még valamit tudnotok kell! A másik életébe való beavatkozással nem csak az ő, hanem a saját karmátokat is megterhelitek. Mit gondoltok, a hinduk miért élnek kasztokban (társadalmi csoportok), miért nem segítik egymást, még csak nem is érintkeznek az alacsony kasztba tartozókkal. Pontosan azért, amiről itt beszéltem.    Ezzel lezárta az est első részét, és lélegzetvételnyi szünettel készültünk arra, amiért tulajdonképpen idejöttünk: a reinkarnációs utazásra.

Egyenként mentünk át hozzá a másik szobába. Addig is, amíg Kharón egyvalakivel foglalkozott, mi többiek, beszélgettünk a házigazdánkkal, aki mint kiderült, nem csak a Teozófiai Társulatot vezette a városban, hanem reiki mester is volt. Ráadásul rajta kívül volt ott még egy reiki mester a részt vevők között is. Valóságban a fellegekben jártam, elvégre ilyen illusztris társaságba ritkán csöppen be az ember csak úgy. Amikor visszajött közénk az a társunk, aki elsőként „utazhatott” vissza előző életeibe, tovább fokozódott eufóriám. Izgatottan hallgattam, amint büszkeségtől dagadó kebellel elmondta, hogy egyik előző életében nagy tudású egyiptomi főpap volt, ami azt jelenti, hogy ő egy nagyon fejlett lélek. Vágytam rá, hogy kiderüljön, én is ilyen fontos valaki voltam valamelyik életemben, de még várnom kellett, hogy megtudjam. Ahogy aztán sorra jöttek vissza Kharóntól az „utazók”, úgy növekedett bennem a remény. Legalább egy reinkarnációjában szinte kivétel nélkül mindenki kiemelkedő személyiségként élt.

         Mire rám került a sor, az idegességtől remegtek a végtagjaim. Alig bírtam egyenesen menni. A szobában Khárón a földön ülve fogadott. Nem szólt, csak mutatta, hogy feküdjek le, fejjel feléje. A meditáció már jól ment nekem, hamar elértem a megváltozott tudatállapotot, viszont nem láttam semmit. Kharón próbált egyre „lejjebb és lejjebb” vinni, de ezzel csak azt értük el, hogy úgy éreztem, mintha zuhannék egy mély, sötét kút feneke felé. Ennyi volt, semmi több. Szerettem volna választ kapni, hogy miért történt ez, de ő csak hümmögött, aztán annyit mondott:

         Ez jelent valamit. Majd alaposan gondolkodj el, hogy vajon miért! Meditálj sokat!

         Szégyenkezve mentem vissza a többiekhez, akik bezzeg ragyogtak a boldogságtól. Egészen apróra összehúztam magam, és majd megevett a sárga irigység a lelkendező főpapok, szentek, uralkodók között.

 

/folyt. köv./

 

I. Beszippant a New Age - 11. Melyik erő a nyerő?

A honlapon lévő minden cikk szerzői jog védelme alatt áll. Másolni, máshol megosztani csak engedéllyel lehet. Engedély kérése itt: goldiesimon.chr@gmail.com

Goldie Simon - A világosság angyala

I. Beszippant a New Age (Tanítók, guruk, mesterek vonzásában)

11. Melyik erő a nyerő?

Úgy éreztem, frissen megszerzett hatalmas energiáimmal egyenesen tűhegyen táncolok. Nem baj, gondoltam, úgyis itt az ideje, hogy megtanuljam féken tartani az indulataimat. Mit mondjak, nem sokáig sikerült. Már útban hazafelé feldühített egy szabálytalanul előző autós.

         Ez nem normális! – csattantam fel. – Az ilyenek aztán csodálkoznak, ha baleset éri őket.

         Alig fejeztem be a mondatot, máris kővé dermedtem ijedtemben. Te jó ég! Mi lesz, ha tényleg balesetet szenved miattam az az autós? Hogy voltam képes ilyesmit kimondani? Másnap le se szakadtam a rádióról és elolvastam az összes napilapot, hogy megtudjam, nem történt-e baleset a hármas úton. Nagy szerencsémre, az a nap véletlenül balesetmentes volt, ami, valljuk be, ritkaság. Ez a tény viszont indokolta a kérdést, hogy akkor most mi a helyzet az energiámmal?

A legközelebbi agykontroll-csoportösszejövetelen fel is vetettem a problémát, hátha valaki segít kioldozni a gordiuszi csomót: most akkor energiamilliomos vagyok, vagy mégsem? A tanfolyam óta eltelt napok tanúsága szerint inkább a második változat volt a nyerő, hiszen egyetlen ember, sőt állat sem halt meg a közelemben. Szóval továbbra is konyhakész csirkét vásároltunk, pedig hangulatingadozásom előfordult néhányszor.  A csoportban az a jó, hogy mindig akadnak bölcsek, akik tudnak jó tanáccsal szolgálni.  Nem volt ez másképp most sem. Volt, aki azt mondta, hogy az erőm csak fokozatosan növekszik majd, egyenes arányban a jellemem fejlődésével, mások szerint meg erre (is) való az agykontroll, hogy hatalmas energiámat kordában tudjam tartani, nehogy elszabadult kamionként viselkedjen, és letaroljon mindent és mindenkit, aki útjában áll. A felől viszont nem született egyetértés, hogy mi is ez az energia és honnan származik? Mesterem, Mérnök szerint Buddha-beavatásban részesültünk, tehát az erőt Buddhától kaptam. A csoportban viszont voltak, akik meggyőződéssel állították, hogy ez egy kozmikus energia, míg mások ragaszkodtak ahhoz, hogy a beavatás kapcsán a saját (bio) energiamezőm növekedett meg, és ezt rögtön alá is támasztották azzal, hogy megnézték az aurámat, és az hatalmasnak találtatott.

         Neked mindenképp el kell végezned a reikit – ajánlotta egy csoporttársam. ­– Hétvégén épp lesz egy tanfolyam.

         Mi az a reiki? – kérdeztem naivan.

Erre mindenki engedte leesni az állát, hogy én még ezt sem tudom. Felvilágosítottak, hogy ha nem reikizem, akkor nem tudok semmit, nem vagyok senki, és hasztalan vannak energiáim meg nagy aurám. Megtudtam, hogy a reiki az egy olyan erő, ami nélkül természetgyógyász nem is működhetne. Nos, ha ez így van, gondoltam, akkor bizony nekem el kell mennem erre a tanfolyamra.

         Amikor otthon Pistivel közöltem, hogy a további fejlődésemhez elengedhetetlenül szükséges a reiki, már csak legyintett beletörődve, hogy megint neki kell majd főznie. Nem esett jól, de legalább nem kellett győzködnöm. Tulajdonképpen magának tett jót, mert ki tudja, mi történhetett volna, ha felidegesít?

Eljött végre a szombat, és én ott ültem harminc izgatottan feszengő ember között. Volt néhány ismerős arc, de ebben a csodavilágban ez nem meglepő. Várakozás közben egész jól összebarátkoztam egy anyámmal körülbelül egyidős hölggyel, akit már más tanfolyamokon is láttam. Marika néni elmondta magáról, hogy látja az aurát és a szellemeket, és üzeneteket is szokott kapni a szellemvilágból. 

         Tudod – mondta sejtelmes hangon – az ember lelkének muszáj folyton egyre felsőbb szintre fejlődnie. Ezért vagyok itt. Úgy hallottam, hogy itt igazi csodák várnak ránk. Mi itt mindnyájan kiválasztottak vagyunk.

         Ezt a mester is megerősítette már az első mondataival. A mester! Nem hétköznapi figura volt, az már biztos. Én addig csak amerikai filmeken láttam olyan nyakkendőszerűséget, amilyet ő viselt. Tudják, olyan, mint egy nagy gomb, és két kis vékony szalag lóg ki belőle. Ő maga alacsony, kissé köpcös, harmincas ember volt, bajuszkával és az álla közepén egy kis szőrpamaccsal, nem tudom, mi a hivatalos neve ennek a szakállféleségnek, talán egyfajta kecskeszakáll lehetett. Hogy is nevezzem őt, hogy ne kelljen a nevén szólítanom? Kecskeszakáll? Nem, mégsem. Körszakáll már van, másik szakáll nem kell. Gombnyakkendő. Ez jó lesz.

         Tudjátok-e, hogy ti itt mind kiválasztottak vagytok? – kezdte az üdvözlés után.

         Senki sem mert bólintani, nehogy nagyképűnek tűnjön, de mindenki arcáról lerítt, hogy tökéletesen tisztában van a helyzettel.

         Mire vége a tanfolyamnak, és megkapjátok a beavatást, már nem lesztek ugyanazok – nézett körbe jelentőségteljesen. –Teljesen más emberekké váltok.

         Kissé megijedtem, mert nem voltam benne biztos, hogy teljesen más ember akarok lenni. Egy kis változás még nem a világ, de hogy egészen más legyek mint eddig? Hát, nem is tudom. Sok időm persze nem volt ezen gondolkodni, mert csak úgy ontotta az újabbnál újabb információkat. Megtudtuk, hogy a Rei-ki szó szerinti fordítása isteni erőt jelent. Itt majd megtanuljuk ezt az egyszerű és igen hatékony módszert egészségünk megőrzésére és gyógyulásunk elősegítésére felhasználni. Egy isteni eredetű, intelligens módon hatni képes energia közvetítésén alapul, ami beindítja és felerősíti öngyógyító folyamatainkat. Rendszeres használata könnyebbé teszi mindennapi életünket. Testileg és lelkileg is nagyobb harmóniát, kiegyensúlyozottságot ad, ellenállóbbá tesz a stresszel és a mindennapok kihívásaival, környezetünk megterheléseivel szemben. A Reiki segítségével önmagunkkal és másokkal való kapcsolatunk is harmonikusabbá, szeretetteljesebbé válik. A módszer bárki által elsajátítható.

         Többféle reiki iskola van – magyarázta a mester. – Én a Tradicionális Usui Reiki iskolához tartozom, amelyet maga Usui mester alapított meg, miután megkapta a reiki erőt. Mikao Usui a kyotói Keresztény Egyetem professzora volt, aki felhagyott oktatói tevékenységével és keresztény szemléletével, hogy a kézrátételes gyógyítást kutassa. Hét évi keresés után Buddha tanaiban és csodálatos gyógyításainak történeteiben megtalálta azt, amit keresett. Ezután 40 napig meditált és böjtölt egy hegyen, melynek eredménye az lett, hogy az égből egy fénysugár (reiki) vetődött rá, s ezután különleges erő birtokába került. Ezt ő először ingyen adta tovább tanítványoknak, majd amikor látta, hogy visszaélnek vele, pénzt kért a beavatásért és a tanításért. Erre azért volt szükség, hogy jobban megválogathassa, kiknek adja tovább a tudását. Mostanra a reikinek tudomásom szerint három változata ismert hazánkban, az eredeti “Usui”-féle, a “RAI” és a “tibeti”. Az Usui-féle rendszerben még megmaradtak az eredeti formulák, én az általa felfedezett gyógyító rendszert oktatom, ezt adom tovább nektek, és most ti is részesülhettek majd a tudásban és az erőben.

         Szinte mindannyiunkból egyszerre tört fel az öröm és a csodálkozás sóhaja, ahogy megérintett minket a távoli múlt és a csodás jövő misztikuma.

         De! – emelte föl mutatóujját figyelmeztetően – nyomatékosan felhívom a figyelmeteket, hogyha elkezditek ezt az utat járni, akkor ne tévedjetek át más, bizonytalan ösvényekre, gondolok itt a RAI reikire, mert elveszítitek az erőt. De most térjünk vissza arra, amiért itt vagytok – folytatta Gombnyakkendő. – A reiki tanfolyamnak két alapfokozata van. Első fokon megtanuljátok a Reiki energiával kezelni önmagatokat és másokat is. Meditációkon és gyakorlatokon keresztül ráhangolódtok az isteni energiára, és megismeritek a kezelésekhez szükséges kézpozíciókat. Ezután egy beavatás  megnyitja, aktiválja belső gyógyító csatornáitokat, ami a saját rezgésszámotok és energiaszintetek lényeges megemelkedésével is jár.

         Éreztem, hogy a lelki fejlődés újabb szakaszát élem meg ezen a tanfolyamon. Méterekkel a föld felett lebegtem, de legalábbis úsztam a boldogságban. Nem is oly rég még elképzelni sem tudtam volna, milyen tudás, milyen hatalmas titkok birtokosa leszek. Eszembe jutott Mérnök energianövelő tanfolyama. Ott is Buddha energiába kaptunk beavatást. Ezek szerint lehet valami ebben a Buddhában, jó lenne többet megtudni róla. Elhatároztam, hogy szerzek könyveket, hogy minél jobban megismerjem őt és a tanítását. Volt azonban valami, ami nem hagyott nyugodni, de még nem jött el az alkalom, hogy megkérdezzem, mert folytatta a tanfolyam ismertetését. Megvallom, alaposan felcsigázta az érdeklődésemet, amikor a reiki második fokozatáról beszélt.

         A reiki energia intenzívebbé válik, a beavatás által pedig tovább emelkedik a tanuló saját rezgésszáma és energiaszintje. Újabb szimbólumokkal ismerkedhettek meg, így a Reiki használatának teljesen új, speciális lehetőségei nyílnak meg előttetek. Lehetővé válik többek között lelki eredetű, pszichoszomatikus problémák kezelése, illetve a távkezelés is – fejezte be a mondandóját.

         Fantasztikus, mennyire összefügg minden mindennel: Buddha, energiák, beavatások, távkezelés: bioenergia, extraszensz, agykontroll! Mindenütt ugyanarról van szó! Mintha a csodák palotájában lennék! Viszont ideje volt visszatérnem a valóságba, mert az interjúk órája következett. Itt volt az alkalom, hogy végre föltegyem kérdésemet.

         Én már részt vettem egy energiaszint növelő tanfolyamon, ahol Buddha erejébe kaptunk beavatást. Ezen a mostani beavatáson is Buddha erejét kapjuk majd meg?

         Nem, kedvesem, nem az ő erejét – felelte fölényes mosollyal.

         Akkor honnan származik az erő, amit majd kapunk? – kérdeztem meglepetten.

         Nézzétek! – tekintett körbe rajtunk jóságosan. – Erre az erőre nem így kell gondolni. A könnyebb érthetőség kedvéért azt mondanám, hogy aki keresztény, az gondolja azt, hogy Jézustól kapja az erőt. Aki zsidó vagy muzulmán, az Istenre, Allahra gondoljon. Aki buddhista, az nyugodtan higgye, hogy Buddhától jön az energia, az ateisták pedig gondolják, hogy Marxtól. – Általános derű lett úrrá a csoporton, mindenki nevetett a mester szellemességén, de ő folytatta: – Teljesen mindegy, kire gondoltok, mit hisztek. Az erő jönni fog, és hatékony lesz, ebben biztosak lehettek. Természetgyógyászattal foglalkozók számára mondhatni kötelező a reiki energiával való kézrátételes gyógyítás.

         Bevallom, nekem okozott némi fejtörést az energia eredetét illetően ez a magyarázat, ugyanis egyik személyiség felé sem éreztem elkötelezettséget. Akkor én most kire gondoljak? Szerencsére szinte azonnal választ kaptam belső vívódásomra.

         Higgyétek el, nem az a fontos, minek vagy kinek hívjuk! Ez egy, a kozmoszban jelenlévő intelligens erő, amely magától is tudja, mikor, mit kell gyógyítania, hová kell áramlania. Mindegy, hogy mi a baja a betegnek, bárhová tehetjük a kezünket, az energia oda fog folyni, ahol szükség van rá.

         Ez az, ez kell nekem, csaptam öklömmel a levegőbe, de nem valóságosan, csak úgy belsőleg. Minden világos! Ez egy kozmikus energia! És én ezzel az erővel mindenkit meg fogok gyógyítani! Hihetetlenül jó érzés volt. Vér és szurkálások nélkül megmenteni az embereket a szenvedésüktől, mi kellhet ennél több egy elkötelezett gyógyítónak? Már alig vártam, hogy a gyakorlatban kipróbálhassam.   

         A tanfolyam további részében rengeteget meditáltunk és gyakoroltuk a kézpozíciókat. Annyira jól éreztem magam abban a közegben. Legszívesebben haza se mentem volna … de erősebb volt bennem a családom iránti szeretet. Még akkor is, ha Pisti nem ismerte el úgy a képességeimet, ahogy én elképzeltem.

         Azt hinné az ember, hogy ha az első nap ilyen lebilincselően sikerült, akkor a második már csak kevesebbet tud nyújtani. Nos, a mi tanfolyamunk második napja erre alaposan rácáfolt. A beavatás előtt újra sok-sok izgalmas dolgot tudhattunk meg.

         A szertartás titkos, csak a mesterek ismerhetik.  Egyenként foglak beavatni benneteket. Ti majd ültök behunyt szemmel a széken, én pedig a titkos mozdulatokkal és jelek rajzolásával megnyitom rajtatok a csatornát, amelyen át befogadhatjátok a reiki erőt. A koronacsakrán át hatol majd belétek, feltölti a többi csakrát, és az egész energiarendszereteket. Ezért is hívjuk a reikizést csatornázásnak, mert a kozmikus energia csatornáivá lesztek. Fölvesztek és továbbadtok energiát. Nagyon fontos, hogy a beavatás után minden napot azzal kezdjetek, hogy reggelente betöltekeztek a reiki erővel, mert csak így lesztek majd képesek ezt az erőt használni és gyógyítani vele. A beavatásról tudnotok kell, hogy szellemi szinten történik, és a szellemeteken eltörölhetetlen jegyet hagy. Ez azt jelenti, hogy bármelyik következő életetekben már ezzel a jeggyel születtek majd meg, és amikor meghaltok, a tisztán szellemi létben erről felismeritek majd egymást. Az újraszületést, vagy más szóval reinkarnációt egészen addig kell folytatnotok, amíg magatok is buddhává nem váltok.

         A beavatás ugyan nem járt olyan intenzív élményekkel, mint a Mérnök-féle tanfolyamon, de a mester elmagyarázta, hogy az érzés nem minden, a lényeg, hogy megtörtént, rajtam az eltörölhetetlen jel.  A tanfolyam végén meghívott mindenkit a második fokozat beavatására és egy érdekes új technika, a rebirthing elsajátítására. Ezt a tanfolyamot is ő vezeti majd, és - tekintve hogy már több kurzust is tartott - nagyon kedvező tapasztalatokról tud beszámolni. Kérdésünkre elmondta, hogy ez tulajdonképpen egy légzéstechnika, különböző, a testünkön megtalálható stresszpontok nyomásával kombinálva. Olyan belső utazásra visz bennünket, ahol megtalálhatjuk a legnehezebb, legsúlyosabb életvezetési nehézségeink, betegségeink gyökereit is, sőt előző életeinkből magunkkal hozott problémáinkra is fény derülhet. A tanfolyamon mindezeket feloldhatjuk, végül az egész életünk megváltozik. Nem kell pszichológus meg pszichiáter, testünk néhány pontjának megnyomásával minden rendbe jön.

         A valóságban ez úgy néz ki – magyarázta –, hogy alsóneműben fogtok egymáson gyakorolni, mert így könnyebb megtalálni azokat a bizonyos stresszpontokat. Képzeljétek, a legutóbbi kurzus olyan jól sikerült, hogy feljelentettek minket a környéken lakók, olyan nagy volt a sikoltozás, kiabálás.

         Ó,ó! Belső riasztóm azonnal jelzett. Valami emlék, mintha rémlett volna az alsóneműkkel és a nyomkodással kapcsolatosan. És most még sikoltozás meg kiabálás is társult az alulöltözöttséghez. Mintha a gondolataimba látott volna, úgy folytatta:

         Sokan megijednek a gondolattól, hogy alsóneműben kell lenni. Végül is lehet bikinit, fürdőnadrágot is hozni. A sikoltozás pedig amiatt van, hogy a stresszpontokat erősen kell nyomni, és az bizony fájdalommal jár. De higgyétek el – zárta le a meghívást és egyben az egész reiki tanfolyamot –, megéri, mert a végén minden résztvevő szájából elhangzik a lényeg: “újjászülettem“. Olyan tiszta lesz a karmátok, mint a ma született bárányé.   

         Na, azt már nem! Ez volt a pillanat, amikor minden kísértés ellenére nemet kellett mondanom saját magamnak. Nem is volt nehéz, hiszen kitörölhetetlen élményként élt még bennem a kudarcos sámánmasszázs emléke.

 

/folyt. köv./

 

Részlet "A lepel titkai"-ból

A honlapon lévő minden cikk szerzői jog védelme alatt áll. Másolni, máshol megosztani csak engedéllyel lehet. Engedély kérése itt: goldiesimon.chr@gmail.com

Goldie Simon, regénytrilógiájában (A lepel titkai, Petrában meghalni is szép, Titokban Qumranban) elsősorban a hit és a vallás témáit boncolgatja, de elsősorban nem a tudomány, hanem a népszerű irodalom műfajában. Szereplői részben valós, részben fiktív személyek, s ez igaz a történetek helyszíneire is. A romantikát, kalandot és a humort sem nélkülöző, fordulatos, izgalmas történetek, amellett, hogy garantálják az olvasó szórakoztatását, állásfoglalásra is késztetik.

A lepel titkai rövid ismertetője:

Kr. u. 525-ben Edesszában, egy súlyos árvízkatasztrófa utáni újjáépítés során, a városfal üregéből meglepő tárgyak kerülnek elő, többek között Jézus állítólagos halotti leple is. A történet nagy időbeli ugrással, a 21. században folytatódik. A Vatikán egy fiatal magyar tudóst bíz meg azzal, hogy derítse ki, a Torinóban őrzött lepel valódi vagy sem. A lány számára hamar kiderül, hogy egyeseknek egyáltalán nem áll érdekében az igazság napvilágra kerülése, és kutatómunkája egyre életveszélyesebbé válik.

Részlet a regényből:

" A meghitt együttlétet szigorúan csengő hang szakította félbe.
- Úgy látom, jól szórakoztok. Az ebéd meg kihűl!
Ijedten rebbentek szét, amikor meglátták, hogy János és a fejedelem áll előttük. Zuzanna elsápadt, Efrém viszont vörös lett, mint a rák.
- Zuzanna, menj haza! – parancsolta János. – Majd veled később beszélek!
- Várj, János! Ne büntesd őt! – ugrott fel Efrém látva, hogy a lány sírva elszalad.
- Erről most nem vitatkozom veled!
- De ő nem tehet semmiről, hiszen orvul, az engedélye nélkül csókoltam meg!
- Nem úgy nézett ki, mintha tiltakozott volna – mondta János gúnyosan.
- Pedig tiltakozott, de én erősebb vagyok! Uram – fordult kétségbeesésében Artabanhoz. – Hidd el, nem akartam semmi rosszat! Szeretjük egymást, és el akarom őt venni feleségül!
- Ezt eddig nem jelentetted be nekünk – vetette János a szemére.
- Egyébként is, hogy vehetnéd el? – húzta fel szemöldökét a fejedelem. – Te pogány vagy, ő pedig keresztény.
- Tudom Fenség, de én Zuzannáért mindenre hajlandó vagyok! Meg fogok keresztelkedni.
- Ó, Efrém uram, Zuzannáért sokan versengenek ám, akik szintén bármit megtennének érte! Mi az, ami a te javadra szólhatna?
- Nem tudom. Hacsak az nem, hogy ő engem szeret.
- Hmm. Ez elég nyomós ok nemde, János? – mosolygott Artaban a fiúra.
- Minden bizonnyal Fenség. Tudom én, hogy Zuzanna őt szereti, mert elmondta nekünk. De a mi erkölcseink másmilyenek, mint a tiétek – nézett Efrémre. – Ha el tudod fogadni jó, ha nem, akkor nem találkozhatsz többé Zuzannával! Szóval elhatároztad, hogy megkeresztelkedsz?
- Igen. De szeretném hitből tenni, és nem csak az esküvő miatt!
- Ez nagyon dicséretes – bólintott komolyan a fejedelem.
- Időd az lesz, hogy megjöjjön a hited, hiszen amíg felkészülsz a keresztségre, addig sok víz lefolyik majd az Eufráteszen – mosolygott János.
- De addig nem találkozhatok Zuzannával? Nem is érinthetem? Hogyan bírhatnám ezt ki? Én egészséges férfi vagyok – ütött Efrém öklével széles, izmos mellkasára.
- Találkozhatsz, ha ígéretet teszel a fejedelem előtt, hogy a tisztesség határain belül maradsz.
- Eddig is így tettem! De ha kívánod, akkor most ünnepélyesen megígérem – tette kezét a szívére.
- Az nem számít, eddig hogy volt, hiszen hivatalosan csak mostantól tudjuk, hogy komolyak a szándékaid – válaszolt János, majd széles vigyorral hozzátette: – Egyébként meg nagyon örülök, hogy szeretitek egymást! Barnabás és én is szívesen vesszük, ha bekerülsz a családunkba. – Odalépett Efrémhez, és megölelte.
- Minden jó, ha a vége jó! – kiáltotta a fejedelem. – De most már menjünk Izsákhoz, és tudjuk meg, mi áll azon a papiruszon!
Nagy örömrivalgás fogadta Artabant, amikor megjelent Efrémmel és Jánossal a kapunál. Az emberek még ebéd utáni rövid pihenőjüket töltötték szétszóródva, ki-ki, ahol talált árnyékos helyet magának.
Izsák meghajolt, amint a fejedelem a sátorba lépett. Miután Artaban leült, a többiek is helyet foglaltak, és várakozással tekintettek a papra.
- Olvashatom? – nézett a fejedelemre, aki némán bólintott. - Amint már mondtam, a felirat szerint Teodorosz írta ezt a papiruszt
Urhoi városban, amely nem más, mint a mi Edesszánk régi neve. Így szól az írás"....

Több információ a regényről itt: A lepel titkai

0.021 mp